Védünk, de kit?

Tragikus közúti baleset történt december elején a magyarországi Tuzséron. Egy kamion halálra gázolt egy tízéves kislányt. Szemtanúk szerint a balesetet az okozhatta, hogy a kislány egy kóbor kutya elől menekült, és a járdáról az úttestre ugrott. Sajtóhírek szerint a sofőr nem fogyasztott alkoholt, gyorshajtás gyanúja sem merült fel. Ettől függetlenül megtörtént a tragédia, a vétlen gyermek életét vesztette, mert – joggal – pánikba eshetett, amikor acsarkodva nyomába eredt egy kicsapott és kiéhezett kóbor állat.

Ilyenekből tucatjával látni falun-városon. Az állatvédők minden eszközzel pátyolgatják és védik őket. Az önkormányzatok súlyos milliókat fizetnek kártérítésként a kóbor kutyák okozta sérülések elszenvedőinek. Ügyvédi irodák szakosodtak a „kutyakárok” behajtására. A milliós költségekkel fenntartott menhelyek mindenütt túlzsúfoltak. Az utcákon falkákban kóborolnak, és gyakran agresszívan támadnak a sorsukra hagyott egykori kedvencek. Megtehetik, mert ha bárki is bántani merné őket, bűncselekményt követ el, a törvény előtt felelnie kell!

Vadászidényben egy-egy sikeres vadászat után tucatszám sorakoznak a terítéken a kilőtt nemes vadak, felettük diadalittasan pózolnak az elejtőik. A vadak létszámának tudatos és körültekintő kezelése fontos az ökológiai egyensúly és a sokféleség fenntartásában – mondják a természetvédők, a vadászok pedig felvállalták ezt a feladatot, igyekeznek el is látni. Korábban fontos szerepet játszottak a kóbor ebek elszaporodásának szabályozásában is. Szívesen és felelősséggel tették. Ma már ez utóbbit nem tehetik. Egy kóbor eb elejtése miatt börtönbe kerülhetnek.

Egy tízéves kislány az életével fizetett, mert gyermeki félelmében, ösztönösen menekülni próbált az őt üldöző állat elől. Az állatvédők mélyen hallgatnak. Még egy halk részvétnyilvánítást sem olvastam/hallottam tőlük.

Tényleg ennyire álságos erkölcsi miliőben élnénk?

Veszélyes játék

Lehet, hogy bizarrnak tűnik a felvezetésben kifejtett analógia, de az álságos, farizeusi magaratás a társadalom más, különösen érzékeny területin is újra meg újra kiütközik.

Újabban az iskolai erőszak megdöbbentő példáitól hangos a napi sajtó.  A megrázó trsteniki, szabadkai, niši, belgrádi, sorolhatnánk még hosszan eseteken túl a közvetlenül és közvetetten érintettek igyekeznek „rátenni még egy-egy lapáttal” az amúgy is súlyos problémákra.

A leginkább elgondolkodtató, hogy a tanárnőt durván megalázó és veszélybe sodró trsteniki elkövető apja, aki már korábban arra hivatkozott, hogy gyermeke „beszámíthatatlan” állapotban tette, amit tett, sőt valamilyen orvosi papírral is igyekezett ezt alátámasztani, most ismét az érdeklődés középpontjába került. Aznap, amikor kiderült, hogy az illetékes felsőfokú ügyészség elindította a fia ellen az előkészítő eljárást „társtettesként elkövetett bántalmazás és kínzás irányába mutató cselekmény miatt”, bejelentette, hogy gyermeke eltűnt, majd két és fél órával később, hogy öngyilkosságot kísérelt meg.

A feljelentésre azonnal kivonult a rendőrség és a mentők, a fiút pedig ismeretlen eredetű, de könnyű testi sérüléssel, éber és stabil állapotban kórházba szállították. Amikor onnan további megfigyelésre a niši Egyetemi Klinikai Központba akarták átszállítani, az apa, bár folyton gyermeke „pszichikai problémáira” hivatkozott, nem engedte, hogy a Mentálhigiénés Klinika szakemberei vegyék kezelésbe. Ehelyett „stabil és jó általános állapotban” hazavitte a fiút.

A rendőrség vizsgálja a feljelentés és az öngyilkossági kísérlet körülményeit, de eddig nem talált érdemi bizonyítékot sem arra, hogy megerősítse, sem arra, hogy cáfolja.

Sajnos egyre gyakrabban olvasni iskolával összefüggő tragikus (vagy könnyen tragédiába torkolló) eseményekről. Szerbiában december elején a fenti, kissé különleges eset mellett két egymást követő napon két öngyilkossági kísérlet is történt, ezúttal Belgrádban. Egy 16 éves lány kémiadolgozatot követően ivott veszélyes folyadékot, egy 13 éves lány pedig az iskola emeleti ablakán próbált kiugrani. Szerencsére egyik esetben sem történt tragédia. A középiskolás leány állítólag családi problémák miatt, a hetedikes kislány pedig egy elégtelen osztályzat miatt szánta rá magát a súlyos cselekedetre. Előbbit a gyors orvosi beavatkozás, utóbbit a tanárnő lélekjelenléte mentette meg.

Huligán állapotok

A fentiek dacára a bulvársajtó olykor tudatosan gerjeszti az iskolához köthető erőszak okán egyébként is aggasztó légkört. A raskrinkavanje.rs oknyomozó portál a minap kiderítette, hogy a Kurir és a Pink portálok valós és megtörtént eseményként mutatták be Jelena Tasić írónő Šestica (Hatos) című elbeszélésének történetét, amely a szerző novelláskötete mellett a legolvasottabb pedagógiai portál (zelenaucionica.com) oldalain is megjelent. A kitalált történet egy kamasz fiú vallomása azokról a megpróbáltatásokról, amelyeket minden csütörtöki „verőnapon” el kellett szenvednie, amiért nem akart beállni egy erőszakoskodó csoportba. „Elkerülhettem volna, ha csatlakozom a csapathoz. Ez nem nehéz. Elég, ha csodálod, dicsőíted őket, „tömöd a fejüket” azzal, amit hallani akarnak. Kicsit köpködsz azokra, akik nem tartoznak a csapathoz. Mellékesen sértegetsz. Ennyi épp elég, hogy „jót mutasson”, de ne rondítson bele senki napjába. Nem tudtam megtenni.”

A szerző határozott tiltakozása és az oknyomozó portál írása dacára a problémás cikk még e sorok írásakor is olvasható az említett oldalakon.

A közösségünkben eluralkodott álságos, farizeusi magaratás lényegét kiválóan summázta a Vajdasági Tanügyi Dolgozók Független Szakszervezetének egyik aktivistája, amikor azt írta: „Az iskolai huligánok a társadalomban uralkodó huligán állapotokat tükrözik.”

Sajnos, ennek az állapotnak lassan mindannyian áldozataivá válunk. A gyermekek is, mert ők még inkább ki vannak szolgáltatva a kóbor kutyák szeszélyének, de a felnőtti társadalom álságos voltának is. És ilyen súlyos esetekben nemcsak az állatvédők, de a gyermekbarátok szavát sem igen lehet hallani.

BERETKA Ferenc