Az igazi demokratikus társadalom szembenéz a maga traumáival, és feldolgozza azokat. Ez a népuralom és az emberségesség egyik mércéje, hiszen a lelkileg egészséges embereket kevésbé lehet manipulálni. A valóság elhallgatása vagy felületes feldolgozása arra utal, hogy a rablógazdálkodók, a hatalom célszerűen használja a traumatizáltságot, mint befolyásolási módszert. Fontos megjegyezni, hogy a társadalmi traumákra mindenki másképp reagál. Nem minden érintettnél jelentkeznek feltétlenül nyilvánvaló tünetek. Egyesek képesek sikeresen kialakítani a trauma hatásainak kezelésére szolgáló megküzdési mechanizmusokat, míg mások, ritkán tudatosan, ám inkább tudattalanul szembesülnek a trauma következményeivel. Felnőttként gyakran hajlamosak vagyunk elbagatellizálni a gyermekkorunkban velünk történt bántalmakat, mert ezt a fajta hozzáállást is eltanuljuk a korábban traumatizált őseinktől. Így viszonyulunk a társadalmi traumákhoz is.
A jelenlegi politikai, gazdasági kilátástalanság, a sok megoldatlan társadalmi gond mikrosérülések sokaságát okozza, ez pedig aláássa, tönkreteheti a biztonságérzetünket, önbecsülésünket, ami lassan felhalmozódó traumatikus stresszállapothoz vezethet. A nagy rohanásban sok lelki bántalomra nem is emlékszünk, nem is figyelünk föl ezekre, pedig az utóhatások igen súlyosak lehetnek!
Nézzük meg, a társadalmi traumáknak milyen következményei lehetnek!
- Az önértékelés, az önbizalom, az önbecsülés hiánya
- A más emberekbe vetett bizalom hiánya
- Kötődési problémák
- Megmagyarázhatatlan, folytonos szorongás
- A helyzetfelmérés hiánya és a kialakult helyzetek ellenőrzésének nehézsége
- Alacsony stressztűrőképesség
- Kiégésre és depresszióra való hajlam
- Állandó kimerültség.
- Bűntudat
- Kisebbrendűségi érzés
- Nehézségek a döntéshozatalban
- Életvezetési gondok
A múltunkban számtalan olyan csapás, erőszakos esemény volt, amelyet soha nem dolgoztak fel sem társadalmi, sem egyéni szinten (a világháborúk, rendszerváltások, gazdasági válságok, a jugoszláv polgárháború, de még a koronavírus idején előirt szabályok, tiltások is traumatizálták az embereket). És mivel a trauma továbbadható, azaz öröklődhet, ahogy azt a sorozat korábbi cikkeiben már írtam, ma alig él olyan ember, aki ne lenne valamilyen formában traumatizált.
Manapság az állami traumafeldolgozási programok főleg a háborús vagy terrorcselekmények áldozataival foglalkoznak, pl. a legutóbbi, belgrádi iskolai lövöldözés túlélőivel, ám széles körű traumakezeléssel ritkán foglalkoznak. Nemcsak a magyarság élt át súlyos csapásokat a 20. század folyamán, amelyek egyáltalán nem, vagy csak részben lettek feldolgozva, hanem szinte minden nép hordozza a maga, nemzeti jellegű hegesedéseit. Itt vannak a spanyol polgárháború (1936–39) borzalmai, a kambodzsai Pol Pot-rendszer szörnyűségei vagy Észak- és Dél-Korea máig tisztázatlan viszonya. A felsorolás oldalakon át folytatódhatna: a síita–szunnita ellentét az iszlám világban, a keresztény–mohamedán összetűzések a Közel-Keleten, Afrikában vagy Ázsiában, a katonai puccsok áldozatai Dél-Amerikában stb.
Azok a szakemberek, akik saját maguk is szembesültek az elhallgatott múlt csapásaival, azok tesznek igazán azért, hogy a társadalmi traumák hátterét megvilágítsák. Dr. Máté Gábor több évtizedes orvosi munkásságából származó tapasztalatait, élethű esettörténeteket és a tudomány legújabb eredményeit ötvözte ahhoz, hogy egy minden szempontból jelentős tanácsadó könyvet alkosson. Fia, Máté Daniel közreműködésével írták meg a Normális vagy – Trauma, betegség és gyógyulás mérgező világunkban című könyvüket. Ebben annak bemutatására vállalkoztak, hogy sok minden, amit a társadalmunkban normálisnak tartunk, nem egészséges, és nem természetes. Éppen ellenkezőleg, a legtöbb betegség gyökere a mérgező kultúránkban, az elhallgatott múltunkban rejlik, amely traumákkal, stresszel és mindennapi akadályokkal rontja a testi, szellemi és érzelmi jólétet.
Az áldozatok közvetlenül az erőszakélményt, megaláztatást, szörnyű látványt követően sokkos állapotba kerülnek. Ez a lélekállapot a túlélés biztosításához, a biztonságérzet visszanyeréséhez szükséges. A sokk rövid távon segít abban, hogy az áldozatok áthidalják azt az érzelmi/testi állapotot, amit átéltek, és ami teljesen felborította korábbi tapasztalati és érzésvilágukat. Ebben, a trauma utáni azonnali fázisban az érintettek többnyire csak akkor akarják elhagyni a helyszínt, ha pontosan felmérték azt, közben igénylik a bizalmi emberek, közelállók támogatását. A helyzetfelmérés után indulhat el a traumafeldolgozás. Az érintettek az átélt trauma részleteivel foglalkoznak. Az eseménnyel kapcsolatos érzések, képek és gondolatok erős hangulatingadozásokat okozhatnak. Ez nemcsak egyéni, hanem közösségi szinten is így történik, ami a traumafeldolgozás része, és teljesen normális. Ebben a fázisban aktiválódnak az egyéni és közösségi öngyógyító erők. Amennyiben az elhallgatás miatt erre nem kerül sor, akkor ennek folyamatos utóhatásai lesznek. Ha azonban sor kerül a trauma feldolgozására, akkor olyan élettapasztalattá válik, amely beépül az egyéni élettörténetbe, a csoportos emlékezetbe anélkül, hogy utólag bármilyen módon teher lenne. Ez a feldolgozás természetes folyamata. De minden ember és minden közösség más és más, így a feldolgozás folyamatai is sokszínűek lehetnek.
A traumás tüneteket, hatásmechanizmusokat nem a traumatikus élmény okozza, hanem a traumatikus élmény lecsengése után fel nem oldott energiák, érzelmi állapotok. Mindez nyomot hagy az egyéni idegrendszerben, és pusztító hatással lehet a testre, az elmére, a lélekre. A beteg egyének pedig beteg közösséget hoznak létre, akik bizonyos, kellemetlen témák kapcsán elnémulnak vagy elbizonytalanodnak, félnek, szomorúságot és tehetetlenséget éreznek.
A társadalmi traumák feldolgozását ma már tudatosan és méltóságteljesen illene kezelni, mert a traumatikus élmények ősidők óta alapvető emberi tapasztalatnak számítanak. Régebben mítoszok, mesék, vallási írások, irodalmi, képzőművészeti és filozófiai művek által igyekeztek e sorscsapások pszichológiai következményeivel foglalkozni. A múltban a sokkoló eseményekből fakadó fájdalmas veszteségeket és érzelmi megrázkódtatásokat intuitív módszerekkel enyhítették. Ma ez a szakemberek és a politikusok feladata lenne, hogy tervszerűen foglalkozzanak a traumák feldolgozásával, hiszen egy demokratikus rendszer csak lelkileg és testileg egészséges polgárok segítségével működhet jól. Ha a társadalom többsége traumatizált, és nincs feldolgozási folyamat, akkor rablógazdálkodásról beszélhetünk!
Tisza Kata író és költő idézetével zárnám a soraimat: „Krízishelyzetben az ember lefagy. Nincs készleten válaszunk a traumára. Mert a trauma kívül helyezkedik el azon a területen, amit az életről ismerünk. Ezért csak állunk, és nézünk magunk elé, mint a kőszobor. Amikor valaki olyasmit követ el ellenünk, amire nem számítottunk. Amikor önkényesen áthatol a határainkon.”
WILHELM József
