Na most, hogy két országunkban is választottunk, kiünnepeltük vagy kiszomorkodtuk magunkat az eredményeken, kinek-kinek a saját ízlése szerint, foglalkozhatunk egy kicsit azokkal a dolgokkal is, amelyek a választásunk közvetlen vagy közvetett eredményei lesznek.

Talán nem túlzás kezdetnek leszögezni, hogy Szerbia (a szülőföld) és Magyarország (az anyaország) ugyan nem ugyanabban a helyzetben van, de a különbségek egyre kevésbé lényegiek. És ez mindkét félnek alapvető szándéka. Ha nem így lenne, nem vezetett volna Szijjártó Péter magyar külügyminiszter első útjainak egyike (a boszniai Szerb Köztársaság után – ami legalábbis érdekességnek tekinthető) Szegedre, egy gyors találkozóra a szerb külügyminiszterrel. A találkozót követő sajtótájékoztatón elhangzottak (folytatódik a szerb–magyar gazdasági együttműködés, a kormányzó párt „történelmi” győzelme mindkét országban, a Belgrád–Budapest-vasútvonal megépítésének folytatása, a két ország barátsága, Szerbia uniós csatlakozási szándékainak magyar támogatása és egyebek) bőven nem indokolták ezt a sebtében, egy nappal korábban, április 4-én összehozott egyeztetést. Hogy mi lehetett az, amiről nem a mikrofonok előtt beszélt a két külügyminiszter, igazán érdekes lehetne – de nem fogjuk megtudni.

Gyanítható azonban, hogy a Szijjártó–Selaković-párbeszéd nem nyilvános részének jelentős hányadát az Oroszországgal kapcsolatos ügyek tehették ki. Már csak azért is, mert mindkét ország vezetése kimondottan baráti viszonyt ápol Moszkvával – ami nem is lenne baj, ha közben Oroszország nem vált volna a világ nagyobbik része számára számkivetetté mindazok miatt a borzalmak miatt, amelyeket Ukrajnában követnek el katonái, és amelyektől a moszkvai vezetés nemhogy nem zárkózik el, de egyenesen ünnepli őket.

Szerbia nincs könnyű helyzetben: a történelmi hagyomány oroszbarátságot diktál, a szláv testvérek iránti rajongás áthatja az országot. A gáz is Keletről jön. Azonban a pénz Nyugatról. És a Nyugat, a jelekből ítélve, finoman már éreztette is, hogy a pénz ugyan jelenleg csordogál, projektekre, erre-arra, felzárkóztatási meg előcsatlakozási dolgokra, de nem kell ennek feltétlenül így maradnia. Elvégre a pénzt ugyanez a Nyugat a saját normáihoz való mielőbbi alkalmazkodásra adja. És ha Szerbia a szavak szintjén ugyan Európa-párti, a gyakorlatban viszont az oroszbarátságot szorgalmazza, akkor nem biztos, hogy Európa ezt pénzelni akarja a továbbiakban. Valószínűleg emiatt (is) van bajban Szerbia mindenható ura, akinek most valamiféle kormányt kellene összeállítania, amihez valamilyen koalíciót kellene kötnie annak érdekében, hogy ez a majdani kormány egy biztos és stabil parlamenti támogatottságot tudhasson maga mögött. Kézenfekvő lenne ezt az eddigi partnerekkel tenni. Csakhogy. Az eddigi partnerek között van az a Szerbiai Szocialista Párt is, amely a jelenlegi helyzetben nem tekinthető ideális partnernek. Ugyanis nyílt titok, hogy Ivica Dačić hangján szólal meg Moszkva Belgrádban. A Nova értesülései szerint Aleksandar Vučić számára nem kis fejtörést okoz, hogyan is oldja meg a helyzetet úgy, hogy kevésbé „oroszközpontú” kormányt állítson össze. A Nova úgy tudja, a nyugati partnerek azt követelik Vučićtól, hogy „tisztítsa meg” a hatalmi struktúrákat az „oroszpárti” politikusoktól, illetve hogy Szerbia egyértelműbb álláspontot alakítson ki Oroszországgal szemben. A szerb államfő eddig a választási kampányt használta kifogásként arra, hogy ne kelljen határozottabb mondatokat kinyögnie Moszkvával kapcsolatban. Dačić már a kampány ideje alatt is többször egyértelművé tette: nem szabad csatlakozni az Európai Unió Oroszország elleni szankcióihoz. A közösség viszont ennek éppen az ellenkezőjét követeli.

Vučić a választási eredmények ismertetésekor is arról beszélt, egy kissé áttételesen ugyan, de mégis, hogy egyesek „kihasználták az ukrán válságot a kampányban”. „Nem alakítunk kormányt azokkal, akik visszaéltek a nép bizalmával” – mondta, majd azt is egyértelműsítette, hogy Szerbiának döntenie kell, milyen úton kíván haladni a jövőben.

Dačićot a Nyugat akár elfogadhatónak is tarthatná, ahhoz azonban a szocialisták vezérének fel kellene adnia oroszbarátságát. Na mármost, az SZSZP esetében az elvek nem játszanak komoly szerepet a döntésekben, úgyhogy a kérdés inkább az, hogy vajon az anyagi érdekei mit diktálnak a politikusnak, aki majdnem harminc éve vígan képes ügyesen hatalomban maradni…

Ugyancsak a Nova értesülése, hogy egy másik jelentős kormánytag, Aleksandar Vulin helyzete is ingatag. Az ő esetében is az oroszokhoz való szoros kötődés okozza a „gondokat”, hiszen éveken át éppen ő volt az egyik legfőbb „kapcsolattartó” Moszkva és Belgrád között. Egyes híresztelések szerint a belügyminiszter egy kínai nagyköveti poszttal vigasztalódhatna. De ez nem oldja meg a kormányalakítási gondokat, úgyhogy Vučić gondterhelt arcát még nézegethetjük majd egy ideig.

A választásokat követően Magyarországnak is valamilyen irányba mozdulnia kell Oroszországot illetően, habár Budapest esetében a helyzet bonyolultabb, mint Belgrádban, ahol csak a megfelelő anyagi ösztönzőkre van szükség a „jó megoldás” megtalálásához. Magyarország tagja az uniónak és a NATO-nak is, s ez a tagság bizonyos értelemben köti a kezét. Máris mutatkoznak komoly törésvonalak a partnerek részéről. Veszélyben a Visegrádi Négyek szoros együttműködése, eddig biztosnak tekintett szövetségesek kezdenek eltünedezni Budapest mellől. Matteo Salvini, Janez Janša, de még a francia szélsőjobb ikonikus arca, Marine Le Pen is kezét-lábát törve igyekszik elhatárolódni Moszkvától és folyamatos támogatásáról biztosítani Ukrajnát. Szijjártó az egyetlen európai politikus, aki mégis az ukrán nagykövetet csuklóztatja, Magyarország az egyetlen uniós állam, amely nem áll ki hangosan és egyértelműen az oroszok kegyetlenkedéseivel szemben. És lehet erre azt mondani, hogy a magyar érdek, hogy Oroszország ne zárja el a gázcsapot – csak nem igaz. Mert a gázt kapják azok is, akik nagyon hangosan tiltakoznak Moszkva agressziója, a civilek esztelen kivégzése, ukrán városoknak a föld felszínéről való legyalulása miatt.

Mindezek fényében érdekes lesz figyelni, milyen kormány alakul Belgrádban, és milyen Budapesten. A személyi összetételekből messzemenő következtetéseket lehet majd levonni arra vonatkozóan is, hogy melyik országunk milyen irányba indul a választásokat követően.

 KOCSÁNYOS Pálma