2023. július 16-án, vasárnap nagy várakozás előzte meg a férfi egyes döntőjét a nem hivatalos tenisz-világbajnokságon. Wimbledon ugyanis annak számít. A központi pályán aztán délután meg is kezdődött a meccs, amelyet a szerbiai sportnapilap úgy harangozott be, hogy „Nole professzor órát tart”. Pontosabban ezt már az elődöntőt megelőzően írták, amikor az olasz Sinner ellen játszott, és a beharangozó telitalálat lett: a nem olaszos nevű itáliai srác kikapott. Azután pedig következett a spanyol csodagyerek.

A bálvány

Az utóbbi évtizedet kétségtelenül négy név határozta meg a férfiak mezőnyében: Federer, Nadal, Murray és Đoković. Többé-kevésbé azonos korúak, és eltérést csupán a statisztika mutat. Az, hogy ki hány nagy tornát nyert közülük, ki szerzett több érmet, serleget, ki a legnagyobb. Szerbiában ugyan ez értelemszerűen nem lehetett kérdés, hiszen amolyan földönkívülinek, a Mars bolygóról érkezettnek tekintették a nemzeti hőssé avatott teniszjátékost. Senki sem vonta ugyan soha kétségbe a tehetségét, szorgalmát, játéktudását, -intelligenciáját, de az istenítés már gyakran túlment a jó ízlés határán. A pszichológusok meg a szociológusok ezt azzal magyarázták, hogy „kell itt az embereknek mindig egy olyan példakép, akire felnézhetnek”, és a hétköznapi életükben nem találkoznak ilyennel. Ezért a sportsiker, a nemzetközi porondon kivívott fölényes győzelmek egyfajta bálványt csinálnak a kivételes tehetségű sportemberből.

Más nemzetek esetében sincs ez másképp, különösen, ha kis országok népéről beszélünk. A kivételes tehetségű, Európában villogó afrikai futballistákat is istenítik szülőhazájukban, bálványozzák őket szülőfalujukban. Az állítást számos példával bizonyítják, és való igaz, hogy például Samuel Eto’o amolyan félistennek számít odahaza. Igaz, ő a focival szerzett pénz nagy részét otthon fekteti be: iskolát épít, focipályát a dzsungelben, teheneket vesz népes családja minden tagjának. Más nép, más kultúra – mondanánk, hiszen Novak Đoković is adakozik, anyagilag támogatja koszovói nemzettársait, templomok felújítására ad több ezer dollárt. Adózni ugyan új lakóhelyén, Monacóban szokott, de ezt más sportemberek is így teszik. Ettől még jó hazafinak számít a dollármilliomos világsztár. Afrikában és a Balkánon egyaránt.

Nadal utóda

A legyőzhetetlennek vagy ritkán legyőzhetőnek tartott nemzeti Nole kortársai és legnagyobb ellenfelei közül többen is felhagytak az aktív játékkal. A svájci Federer visszavonult, a spanyol Nadal hosszabb ideje sérülésekkel bajlódik, ahogy a brit Murray is gyakrabban pihen, mint játszik. Ez utóbbi több műtéten is átesett, és már semmiképpen sem a régi. Egyedül Đoković állja a sarat, és vasárnap a nyolcadik diadal reményében léphetett pályára a kultikus wimbledoni központi pályán. Ellenfele az utóbbi egy évben tűnt fel, és most mindenki a fiatal spanyol és Novak összecsapását várta. A számítások bejöttek, mindkét versenyző eljutott a döntőig. Na de ki az a Carlos Alcaraz? A spanyol, akit Rafa Nadal utódának tartanak. Nem azért, mert a híres versenyző iskolájából került ki, hanem mert fiatal kora ellenére máris világelsőnek számít az ATP pontozásos listáján. Nos, valóban mindössze húszéves a srác (2003. május 3-án született), testmagassága 185 centiméter, testsúlya pedig 81 kg. Mindössze három centivel alacsonyabb tehát Novak Đokovićnál. Alighanem igaza van Mats Wilandernek, aki szerint ugyanolyan fényes karrier vár rá, mint tanítómesterére vagy a szerb játékosra. Az egykori svéd teniszező ma tekintélyes szakkommentátorként dolgozik, és tippjei általában bejönnek. Oda is szoktak ezekre figyelni.

Leszálló ágban

A természet törvényei az élsportolókra is vonatkoznak, így teljesen egyértelmű, hogy a 34 éves Novak Đoković (1987. május 22-én született) is pályafutása vége felé közeledik. Ahogy sors- és pályatársait, így őt sem kell azonban sajnálnunk, hiszen annyi pénzt összeteniszeztek az elmúlt évtizedekben, hogy unokáiknak is lesz mit a tejbe aprítani. Az okosan befektetett dollármilliók szép jövedelmet garantálhatnak a tenisz mai csillagainak. Persze, azért mindig akadnak olyanok is, akik a könnyen szerzett pénzt elherdálják, kétes üzletekbe bonyolódnak, hogy aztán öregségükre a régi dicsőségre hivatkozva próbáljanak tisztes életkörülményeket biztosítani maguk és családjuk számára. Szerencsére ők vannak kevesebben. Đoković is számos ingatlant vásárolt, eredményesen üzletel a pénzével, gyakorlatilag egész népes családját ő tartja el. Belgrádtól teniszpályákat kapott, de visszaadta őket a fővárosnak, annak ellenére, hogy apja ezzel nem ért egyet. Nyilván sok gyerek szeretne megtanulni teniszezni, és jól cseng majd egyszer a név, hogy: Novak Đoković Tenisziskola. Amúgy meg egyértelmű példaképe lett a szerbiai fiataloknak, elég csak kimenni a városi teniszpályákra, ahol csak úgy nyüzsögnek a gyerekek: mindenki Nole szeretne lenni.

Ha tehát a sikeres és kiváló sportoló érdemeit mérlegre tesszük, akkor ezt a körülményt is vegyük figyelembe. Sportágának szerbiai népszerűsítéséért alighanem vitathatatlanul ő tett legtöbbet. Vasárnap is ezért izgult a képernyők előtt fél Szerbia, és ezért vigasztalják most egymást a szurkolók. Pedig nem történt semmi különös, nincs itt a világvége, csupán beindult egy folyamat, amely természetes, és amelyre számítani kell. Amúgy meg nem ez volt az első és egyetlen vereség Novak pályafutása során. Lassan azt is meg kell szokniuk az itteni sportbarátoknak, hogy a sportpályafutáshoz a győzelmek mellett a vereségek is szervesen hozzátartoznak. És ezalól a legnagyobbak sem számítanak kivételnek.

 NÉMETH János