A közjegyzők mintegy hetven százaléka nem hajlandó magyarul kiadni az okiratot

A Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi Titkárság honlapján található adatok szerint harmincegy vajdasági községben a magyar nyelv hivatalos használatban van. A közjegyzőségről szóló törvény értelmében az ügyfél kérésére a dokumentumokat ott, ahol a nemzeti kisebbség nyelve hivatalos használatban van, azon a nyelven is ki kellene állítaniuk a közjegyzői irodáknak. Annak jártunk utána, hogy amennyiben egy magyar ügyfél ellátogat az említett közjegyzői irodákba, és a szerb mellett magyar nyelven is igényt tart a dokumentumra, akkor mire számíthat.

Hat vajdasági községben élők, amennyiben közjegyzőhöz szeretnének fordulni, nem tudják megtenni a saját községükben, ugyanis Ada, Bács, Csóka, Fehértemplom, Magyarcsernye és Törökkanizsa községekben nincs közjegyzői iroda, Pancsován és Hódságon nem kerestük a közjegyző(ke)t.

Nagykikindán a törvény nem a teljes községre, hanem négy meghatározott településre: Nagykikindára, Töröktopolyára, Torontáloroszira és Szajánra korlátozva mondja ki a magyar nyelv hivatalos használatát, de mivel mindkét közjegyzői iroda Nagykikinda városban található, így ezeket is felkerestük. Apatin községben Bácskertesen és Szilágyin hivatalos a magyar nyelv, de Apatinban, ahol a közjegyző irodája van, ott nem – ennek ellenére ott is érdeklődtünk.

Az eredmény siralmasnak mondható: a negyvenhét megkérdezett közjegyzői iroda közül tizenháromban válaszolták azt, hogy az okiratot, amennyiben az ügyfél kéri, úgy minden ellenszolgáltatás nélkül magyar nyelven is kiadják. Ez azt jelenti, hogy a megkérdezett közjegyzői irodák kevesebb, mint 28 százaléka tesz eleget a törvényi kötelezettségeknek.

Kúlán, ahol nemrég önkormányzati választásokat tartottak, és a község korábbi alpolgármestere, Valka Károly ezúttal is bejutott a községi képviselő-testületbe, az ügyintéző annyit mondott: nincs lehetőség magyar nyelven kiadni az okiratot, de a szerb nyelvűt elvihetem egy hivatalos tolmácshoz, aki lefordítja. Arra a kérdésemre, hogy ezt a közjegyzői irodáén vagy a saját költségemen kell megtennem, a válasz rövid és egyértelmű volt:

– A fordítást Ön fizeti.

Nagykikindán is hasonló a helyzet, azzal a különbséggel, hogy közölték, a tárgyalás során jelen lehet az ügyfél által felkért fordító, aki minden egyes mondatot lefordíthat, ha erre igény van, de a dokumentum kizárólag szerb nyelven készülhet el. Ugyanezt a választ kaptuk az apatini közjegyző irodájától is.

Kishegyesen és a négy szabadkai közjegyző közül kettőnél nem tudják magyarul elkészíteni az okiratot, és ugyanez a helyzet Óbecsén, valamint Verbászon, Zomborban és Temerinben is. A pozitív példák között van Versec, Zenta, Magyarkanizsa és Topolya. Újvidéken a tizenhárom közjegyző közül négy, Nagybecskereken az ötből egy jelezte, hogy nem okoz számára gondot a magyar nyelvű okirat elkészítése.

Az esettel kapcsolatban értesítettük a Magyar Nemzeti Tanácsot is a Zsebtükör alkalmazáson keresztül. A magyarság érdekérvényesítő szervezetének nyelvhasználati bizottsága is van a következő tagokkal: Lakatos Adrián (elnök), Tóth Szalai Erika (alelnök), Bálint Ágota, Bájity Borisz, Buckó György, Butás Béla, Dobai János, dr. Ladóczki Gyula, Lovasi Latincsity Zsolt, Molnár Márta, Nagy Georgina, Nágel János, Nyilas Mihály, Priboj-Potrebić Vesna, Szilágyi Miklós, Szakállas Zsolt, Szűcs Balázs. A Magyar Nemzeti Tanácsban a nyelvhasználati kérdéssel megbízott tanácsos Tóth Ramóna.

 Józsa László: Egyes közjegyzőknél és a földhivatalokban is sérül a magyar nyelvhasználati jog

Józsa László ügyvédtől, aki korábban a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, valamint a testület nyelvhasználati bizottságának is a tagja volt, azt kérdeztük, hogy mi a véleménye a kialakult helyzetről.

– A probléma megítélése nem a közjegyzők magatartásában, hanem abban van, hogy sem a közjegyzői kamara a kinevezési javaslatok megfogalmazása és a pályázat lebonyolítása során, sem pedig az igazságügyi minisztérium nem tartja be maradéktalanul a közjegyzőről szóló rendelkezését, amelyek értelmében a kinevezés során gondot kell viselni a lakosság nemzetiségi összetételéről és a kinevezendő közjegyző nyelv- és szakterminológiai tudásáról az adott kisebbség nyelvén. Vagyis a hatóságnak kellene gondot viselni arról, hogy megfelelő számban, vagy ha úgy tetszik, megfelelő arányban kerüljenek kinevezésre olyan közjegyzők, akik nemcsak ismerik, hanem használni is tudják az adott kisebbség nyelvét. Ez nem valósul meg maradéktalanul.

Ennek milyen akadályai vannak?

– Ha azokat az önkormányzatokat vesszük alapul, ahol gyakorlatilag csak egy közjegyző kinevezésére van lehetőség, most példaként említeném Magyarkanizsát, vagy sikerül olyan közjegyzőt kinevezni, aki magyarul is el tud járni, vagy nem. Szabadka esetében más a helyzet, ugyanis a szabadkai székhellyel kinevezendő közjegyzők eljárhatnak Szabadka, Topolya és Kishegyes község területén is.

Van elegendő számú, végzett jogász Vajdaságban, akik alkalmasak lennének ellátni a közjegyzői feladatokat úgy, hogy ha az ügyfél kéri, akkor magyar nyelven is elkészüljenek a dokumentumok?

– Mindennapi aktuális sorsproblematikánkhoz tartozik, hogy fogytán vagyunk a rendelkezésre álló magyar anyanyelvű vagy magyar nyelvtudással rendelkező, képesített okleveles jogászokból. Emiatt nincs könnyű dolga a hatóságoknak, mert ők magyarul eljárni képes közjegyzőket nem tudnak „teremteni”. Ez tehát egy olyan szerencsétlen helyzetet idéz elő, hogy a vajdasági magyar anyanyelvű polgárok nem minden esetben férnek hozzá olyan közjegyzői intézkedéshez, amely a törvény következetes betartásával a saját anyanyelvükön zajlana. Gondot kellene viselni azoknak a magyar anyanyelvű jogászoknak a képzésére, akikből később többek között közjegyző is lehetne, ez pedig a magyar politikumnak a felelőssége. A mai állapotok szerint a Magyar Nemzeti Tanács és a Vajdasági Magyar Szövetség található olyan politikai helyzetben, hogy befolyásolni tudják az oktatáspolitikában uralkodó helyzeteket.

Arról mi a véleménye, hogy a közjegyzők sok esetben az eljárás során a fordítási feladatokat végző személy juttatását, illetve az okirat lefordításának költségeit is az ügyfélre igyekszenek hárítani?

– Ezt a kérdést ketté kell választani. A hivatalos nyelvhasználatról szóló törvény rendelkezései értelmében az eljárást lefolytató hatóság kötelessége a tolmács honorálását biztosítani, úgyhogy téves az az álláspont, hogy az ügyfélnek kell ezt kifizetnie. Más lapra tartozik, hogy tudomásom szerint a közjegyző jogosult felszámítani a közjegyzői díj keretében a fordítási költségeket. De azt sem szabad elfelejteni, ha bíróság előtt van szükség bírósági tolmács alkalmazására, az minden esetben – kivétel nélkül – a bíróság költségkeretét terheli, és azt nem hárítják át a szerbül nem vagy gyengébben beszélő ügyfélre, úgyhogy ebben a tekintetben még korrigálni kellene a közjegyzők vonatkozó gyakorlatát. Ugyanez a helyzet akkor is, ha a közjegyző csak szerbül adja ki az okiratot, és a fordítást a saját költségemen kell megcsináltatnom.

Az általunk megkérdezett 47 közjegyzőből 13 jelezte, hogy nem okoz számára gondot kiadni az okiratot magyarul. Ha ilyen nagy számban nem tudnak a közjegyzők eleget tenni a törvényes kötelezettségüknek, akkor érdemes-e összehívni a Magyar Nemzeti Tanács nyelvhasználati bizottságát, hogy egy ülésen megvitassák és orvosolják a helyzetet?

– Már csak azért is van létjogosultsága ennek a felvetésnek, mert 12 éve van újból bevezetve Szerbiában a közjegyzőség: 2014 előtt egészen a második világháborútól errefelé nem volt, és ennek az intézménynek a működtetésében gyakorlatunk sem volt még nyelvhasználati vonatkozásban sem. Eljött az ideje annak, hogy összegezzék a tapasztalatokat mindazok, akiknek ez dolga, és úgy gondolom, hogy nyelvhasználati vonatkozásban pont az MNT nyelvhasználati bizottsága vállalhatná magára azt a feladatot, hogy kielemezze, hol tart a kérdés tekintetében a közjegyzőségi rendszer, mert akad tennivaló bőven, van mit javítani a helyzeten.

Ügyvédként más területen is találkozik hasonló, a hivatalos nyelvhasználatot figyelmen kívül hagyó esetekkel?

– Magukkal a bírósági eljárásokkal kapcsolatban is az az anomália, hogy ha és amennyiben valaki az első fokon kéri, hogy kisebbségi nyelven folyjon a bírósági tárgyalás, akkor dupla munkára kényszeríti a bírót, mert neki kötelessége kisebbségi és szerb nyelven egymással párhuzamosan biztosítani a jegyzőkönyveket, a végzéseket, az ítéleteket, és ez egy mérhetetlenül gyakorlatlan és elrettentő megoldása a nyelvhasználati jogok érvényesítésének, és erről is vitát kellene nyitni. Ahogyan arról is beszélni kellene, normális-e, hogy például az adóügyi határozatokat csak szerbül és csak cirill betűs írásmódban kapják meg rendszerint az önkormányzatoktól a polgárok, és ténylegesen azzal a problémával szembesülünk, hogy a polgárok egy része legjobb szándéka mellett sem érti egész egyszerűen azt, amit a papíron ír. Ezek olyan gyakorlati problémák, amelyek – vállalva a megkövezés kockázatát is –, ki kell mondanom, a kommunizmus idején jobban voltak szabályozva és a gyakorlatba átültetve, mint most, amikor állítólag demokráciában élünk.

Évekkel ezelőtt szóba került, hogy a területi földhivatalok a hivatalos nyelvhasználatról szóló törvény világos rendelkezése ellenére sem fogadnak be fordítás nélkül, magyarul elkészült ingatlanforgalmazásról szóló szerződéseket.

– A helyzet változatlan: a területi földhivatalok a magyar nyelven átadott szerződéseket kiadják fordításra, és csak a szerb nyelvű fordítás alapján hajlandók eljárni, sutba vágva ezáltal azt a kötelezettséget, hogy olyan személyzeti állományt alkalmazzanak a saját munkájában, akik értik az adott kisebbség nyelvét, és el tudnak járni a kisebbség nyelvén megfogalmazott és benyújtott okiratok alapján is. A gyakorlatban ez úgy néz ki, ha valaki arra „vetemedik”, hogy kisebbségi nyelven nyújtson be a kataszternek egy szerződést, és kérje a szerződés alapján egy ingatlan tulajdonjogának az átíratását vagy bármilyen más jog beírását, abban az esetben mellékvágányra tereli az ügyfél a saját ügyét, és önmagának okoz kárt, mert a kataszter csak hónapok, urambocsá, évek után veszi elő érdemben az ügyet akkor, amikor a hivatalos fordítás a megrendelésük alapján megérkezett. Ez egy érdemi kisebbségi jogsértés, és ezzel kapcsolatban a vajdasági magyar politikumnak fel kellene lépnie.

Fremond: A helyzet sokkal összetettebb

Állandóan követjük közösségünk nyelvhasználati jogainak megvalósítását, és tudomásunk van a közjegyzők gyakorlatáról. A helyzet szerencsére a most nemrég közzétett kutatás eredményeinél sokkal összetettebb, és bár teljes mértékben kiállunk a törvény által szavatolt kisebbségi nyelvhasználati jogok teljes megvalósításáért, megnyugvással konstatáljuk, hogy a felmérésben szereplő közjegyzők nagy része vagy saját nyelvtudásuk, vagy pedig magyarajkú és magyarul dolgozó munkatársak által a hivatalos nyelvhasználatot részben tudja szavatolni a polgároknak. Ez persze nem menti fel őket a törvény teljes alkalmazásától, ezért a kutatás hatására újból levelet intéztünk az illetékes Igazságügyi Minisztériumnak az ügy kivizsgálása érdekében. Az utóbbi évek sikeres együttműködése és eredményei által felbátorodva beadványt fogalmaztunk meg a Köztársasági Ombudsmannak és az Esélyegyenlőségi Biztosnak is, hogy ők is indítsanak hivatalos eljárást a polgárok jogérvényesítése érdekében – így reagált Fremond Árpád, az MNT elnöke megkeresésünkre.

Arra a kérdésre, hogy tervben van-e a nyelvhasználati bizottság összehívása a kialakult helyzet miatt, közölte: a bizottság az adott kérdést már többízben megvitatta, megfelelő állaspontokat és eljárásrendet alakított ki a jogsértések kezelésére, ezért a Magyar Nemzeti Tanács elnökeként nem kéri a bizottsági elnököt, hogy ezzel a témával hívjon össze egy újabb ülést, viszont ezt saját indíttatásból vagy a tagok javaslatára megteheti.

TŐKE János