Pénteken a hatalom mellett, szombaton a hatalom ellen tüntettek Belgrádban

Pénteken A remény Szerbiája címmel tartották meg Belgrádban az Aleksandar Vučić államfő által meghirdetett „minden idők legnagyobb tömeggyűlését”. Sajtóértesülések szerint 3572 autóbuszra volt szüksége a Szerb Haladó Pártnak és a koalíciós partnereinek, hogy az embereket a fővárosba szállítsák, ugyanis nemcsak a haladók helyi szervezetei kapták feladatba, hogy minél több embert vigyenek a nagygyűlésre.

„A Vajdasági Magyar Szövetség részt vesz a május 26-ai nagygyűlésen, a párt elnöke, a tisztségviselők, egyes tagok és szimpatizánsaink is megjelennek majd a fővárosban, de senki nem kényszeríti erre az embereket. Mindenfélét irkálnak a tájékoztatási eszközök, azért megyünk, hogy megmutassuk, hogy itt vagyunk” – nyilatkozta az N1 Televíziónak Kovács Elvira, a Vajdasági Magyar Szövetség alelnöke.

A tömeggyűlés szakadó esőben a himnusz intonálásával kezdődött, majd ismert művészek, közéleti szereplők kaptak szót. Ivica Dačić, a Szerbiai Szocialista Párt elnöke, jelenlegi külügyminiszter „elvtársak és elvtársnők” köszöntéssel kezdte beszédét, amelyben a szerb történelem nehéz időszakaira emlékezett, majd említést tett a pénteki koszovói incidensekről, amelyek révén „Kurti meg akarja szállni országunkat, amelyet szerb könnyek és vércseppek áztattak”. Dačić a néhai szerb diktátort, egykori főnökét, Slobodan Miloševićet is idézte, miszerint csak akkor lesz jó Szerbiának, ha patrióta vezetői vannak.

Szijjártó Péter magyar külügyminisztert különleges vendégként, Szerbia barátjaként konferálták fel a műsorvezetők. A magyar miniszter erőteljes orosz akcentussal olvasta fel a számára szerb nyelven megírt szöveget: „Dobro vecse drági ptijátyelji szrbi. Császt mi je ovde biti u ovom szjájnom grádu…” (Jó estét, kedves barátaim, megtiszteltetés itt lennem ebben a csodálatos városban.)

A külgazdasági és külügyminiszter beszédében elmondta, hogy a múltban többször is ellenségként tekintettünk egymásra, de mára ez megváltozott, és ma már testvérnépek vagyunk.

– Kinek lehetünk ezért hálásak? Az önök elnökének, Vučićnak. Neki köszönhetően történelmi barátságba kerültünk – mondta egyebek közt Szijjáró Péter és hozzátette, ennek köszönhetően a vajdasági magyarok helyzete is javult. Hangsúlyozta, a magyarokat és a szerbeket is azért támadják a nyugati liberálisok, mert nem engedik meg, hogy kívülről szóljanak bele az országaik ügyeibe, és mert erős politikai vezetőik vannak.

„Nápréd Álekszándre, Nápréd Szrbijo!” (Előre Alekszandar, előre Szerbia!) – zárta beszédét Szijjártó Péter.

Utolsó felszólalóként Aleksandar Vučić szerb elnök mondott beszédet. Slobodan Milošević elhíresült mondata („Ma, volim i ja vas”, azaz, „Hát, én is szeretlek titeket”) Vučić beszédében is szinte szóró szóra visszaköszönt, és hangoztatta, hogy elmondhatatlanul szereti az egybegyűlteket.

– Egyesek megpróbáltak visszaélni a tragédiával – utalt az ellenzéki politikusokra. Véleménye szerint az ellenzéket sem a gyerekek, sem az ország helyzete, sem Koszovó nem érdekli, és azt üzente az ellenzéknek, hogy amíg él, addig Szerbiának nem lesz átmeneti kormánya.

– Nincs más lehetőségünk, mint hogy harcoljunk a békéért, Szerbia pedig nem fogja ölbe tett kézzel nézni, ha megtámadják a koszovói szerbeket – mondta az elnök.

A helyszínt nagyszámú rendőrrel, a parlament tetőjén elhelyezett mesterlövészekkel és a környék felett köröző helikopterekkel biztosították.

A kamerák felvételei és a sajtó beszámolói alapján az egybegyűltek egy része már azelőtt elhagyta a helyszínt, hogy Aleksandar Vučić színpadra lépett volna. Aleksandar Gubaš szakértő már évek óta foglalkozik a különféle tüntetéseken részt vevők számának felbecsülésével, értékelése szerint a haladó párti nagygyűlésen 45.000 és 50.000 közötti számú polgár vehetett részt.

A Szabad Magyar Szó információi szerint a VMSZ Szabadkáról, Zentáról és Óbecséről is küldött embereket a nagygyűlésre, az ezek közül senki nem érezte úgy, hogy meg kellene osztania egy videót vagy néhány képet arról, hogy milyen remek a hangulat akár a buszban, akár a Képviselőház előtt, és néhány sort írjon arról, hogy milyen fontos támogatni a minden szinten koalíciós partner Szerb Haladó Pártot, valamint Aleksandar Vučić államelnököt.

Egy nappal A remény Szerbiája nevet viselő belgrádi nagygyűlés után a szerb ellenzék megszervezte a negyedik belgrádi tüntetését, amely ezúttal is a Szerbia az erőszak ellen nevet viselte. A megmozdulásra az esős idő ellenére nagyon sokan eljöttek, pedig nem volt szervezett buszoztatás és munkahely elvesztésével történő zsarolás, mint egy nappal korábban. A tüntetők a Szerbiai Rádió és Televízió előtt azt követelték, hogy Aleksandar Vučić mondjon le elnöki pozíciójáról.

A rendezvény végén a Szerb Képviselőház előtt és a Szerbiai Rádió és Televízió székháza előtt is provokátorok jelentek meg, akik megpróbáltak összetűzést kiprovokálni az épületeket védő biztonsági emberekkel, de a tüntetők ebben megakadályozták őket.

A szervezők a tüntetés végén közölték, hogy folytatják a tiltakozást, s a következő megmozdulást június 2-án, pénteken tartják meg a szerb fővárosban.

Aleksandar Gubaš szerint létszámban holtverseny alakult ki a negyedik „Szerbia az erőszak ellen” tüntetés és a Szerb Haladó Párt tüntetése között.