Az előttünk álló időszakról osztotta meg gondolatait és meglátásait Pásztor István a Szabadkai Magyar Rádió vendégeként. A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke elmondta, hogy „a magyar költségvetést hamarosan kiigazítják, amely jelentős forrásokat eredményez majd a külhoni magyarok számára. Hozzátette, hogy a jelen helyzetben azon elv mentén kell haladni, hogy úgy lesz jó, ahogy lesz, ilyen időket élünk, nemcsak nemzetpolitikai vonatkozásban, hanem egyéni, családi vonatkozásban is.” Vagyis, ami a közeljövőben történik, azt el kell fogadni, nem kell hőbörögni akkor se, ha esetleg nem érkezik annyi pénz Magyarországról, mint korábban.

Ezzel a kijelentéssel összecseng Magyar Levente, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma parlamenti államtitkárának vajdasági látogatásáról szóló, a Magyar Távirati Iroda által közzétett tudósításának a címe is, amely a nyertes, de szerződést és pénzt még nem kapott személyek megnyugtatásra szolgált. A beszámoló címe így nézett ki:

„Magyar Levente: a gazdaságfejlesztési program minden sikeres pályázója megkapja a támogatást.”

A tudósítások szerint a nehéz helyzet ellenére a gazdaságfejlesztési programnak lesz folytatása, azonban az államtitkár kijelentéséből az derült ki, lehet, hogy erre az év végén vagy csak 2024-ben kerül sor. Talán az is fontos információ, hogy akik a múlt héten, vagyis 2023. február elején írták alá a szerződéseket, 2021 decemberében kapták meg az értesítést, hogy sikeresen pályáztak…

***

Mindezek tükrében talán nem árt mindenkinek, különösen a közösség jövőjéért felelős, a polgárok által megválasztott képviselőknek újra elolvasni Harmath Károly atya válaszát arra a kérdésre, hogy ő milyennek látja a vajdasági magyarság helyzetét:

„…a vajdasági magyarság helyzete jóval aggasztóbb, mint amilyenre azt bizonyos politikai körök igyekeznek színezni. A vajdasági magyar szíve szomorú, és befelé sír, hiszen az elmúlás és kihalás elkerülhetetlen. Nem érzi jól magát – mára már sem a lelkében, sem az itteni világban. A szélmalomharc túl nehéz és kilátástalan. Újra bebizonyosodott, hogy nem lehet az emberek boldogságát a pénzre alapozni. Aki szellemi és lelki értékekre vágyódik – mert igazán csak azok a maradandóak! –, éltető források nélkül marad.”

TŐKE János