Sokan minden bizonnyal egy pillanatra meglepődtek, amikor a kormány (Vučić) bejelentette, hogy az elkövetkező két hónapban tilos lesz külföldre szállítani olyan tűzifát, amely alapanyagként szolgál(hat) a pelet gyártásához.
Ez tulajdonképpen olyan nagy nyomáson préselt szálas, rostos anyag, amelyet vagy a saját anyaga, vagy a belekevert kötőanyag tart össze, és elsősorban tüzelésre használnak. El kell ismerni, hogy ez az intézkedés komoly előrelátásról tesz tanúbizonyságot, hiszen minden jel szerint igen kemény tél elé nézünk. És ez nem az időjárási viszontagságokra, hanem a fűtés anyagi vetületére vonatkozik.
A szilárd tüzelésű fűtési rendszerrel rendelkezők az utóbbi hetekben tapasztalhatták, hogy valami nincs rendben a tűzifapiacon, ugyanis az akác, a bükk és a tölgy ára szinte egyik napról a másikra 30–50 százalékkal megemelkedett. S ami még rosszabb, gyakran semmi áron sem szerezhető be, mert a kereslet messze túlnőtte a kínálatot.
A gondokat csak tetézi, hogy már ősz óta hasonló a helyzet a fűrészelt áruval is. A deszka, léc, gerenda köbméterenkénti ára még szeptemberben egy csapásra másfélszeresére drágult, ami komoly gondot okozott elsősorban az építőiparban. A további drágulást megelőzendő, a kormány akkor betiltotta ennek a terméknek az exportját, pedig az erdőgazdálkodók arra számítottak, hogy ezúttal valóban nagyot szakíthatnak, hiszen az egész világon, de főleg Európában igen nagy az érdeklődés a feldolgozásra alkalmas fa iránt. Ez talán csak azok számára furcsa, akik már jártak Ausztria, Németország és Svájc meseszép részein, ahol – látszólag – bőségesen terem a fa.
Azt azonban (nem) kevesen tudják, hogy az elmúlt száz évben ezen a területen folyamatos a rablógazdálkodás. Nemcsak Európában, de a világ minden táján irgalmatlan erdőirtás folyik. A szakemberek már évtizedek óta figyelmeztetnek arra, hogy a Föld „tüdejének” számító brazíliai esőerdők területének folyamatos és igen gyors csökkenése hamarosan természeti katasztrófához vezet. A közelmúltban is óriási esőzések voltak, amelyek a földcsuszamlások „segítségével” csaknem ötven emberéletet követeltek. A profitéhes tőkések számára azonban semmi sem szent, még az sem, hogy az utánuk következő két-három emberöltő számára élhetetlené válik a világ.
Az igazság kedvéért azt is el kell mondani, hogy a Szerbia vezetése által elrendelt kiviteli tilalom sem elsősorban környezetvédelmi okok miatt született, hanem szinte kizárólag azért, hogy a következő télre való készülés miatt legyen mit kivágnunk, s az illetékesek dicsekedhetnek az ezen a téren általuk elért eredményekkel. Pedig vajmi kevés okuk van a melldöngetésre, hiszen elsősorban a bútoriparban használatos jó minőségű fenyőből és tölgyből legalább félmillió köbméter hiányzik. Behozatalra pedig alig van lehetőség, mivel a fejlett országok is szűkölködnek ebből.
Egyes fatelepeken kapható ugyan Erdélyből származó fűrészelt árú, de a minősége messze elmarad a száz évvel ezelőttitől. Arról nem is szólva, hogy a feldolgozása csak egy-másfél év múlva lehetséges, hiszen a kiskereskedelemben kapható deszkákon és gerendákon a tegnap még a rigó fütyült.
A Srbijašume illetékesei a téma kapcsán ínszakadtukból győzködik az embereket, hogy ők jó gazda módjára csak annyi fát vágnak ki, amennyit csemetékkel pótolni is tudnak, de ez csupán feles eredmény. A két közvállalat (Srbijašume és a Vojvodinašume) tulajdonában Szerbia eredőinek a fele található. A talán soha véget nem érő visszaszármaztatási akció következtében ugyanis a többi magánkézbe került, s az új/régi tulajdonosok még az államnál is kevesebb gondot fordítanak az észszerű kitermelésre. Ezt jórészt karácsony előtt tapasztalhatjuk, amikor a fenyőárusok valósággal ellepik a vajdasági településeket. Az általuk kivágott és el nem adott 1-2 méteres, tehát 6–8 éves fenyők kárba vesznek, holott némi átgondolással gazdagíthatnák az ország erdőit.
Világviszonylatban sem jobb, sőt sokkal rosszabb a helyzet. Éppen a napokban látott napvilágot az adat, miszerint évente a cigarettagyárak nem kevesebb, mint 600 millió (!) fatörzset használnak el papír formájában. Annak ellenére, hogy a cigaretta hüvelyéhez és dobozához sincs szükség első osztályú cellulózra, az átlagember számára hatalmas mennyiségről és értékről van szó.
Elsősorban a tűzifa körül kialakult helyzetet a termelők és a kereskedők egy része is igyekezik alaposan kihasználni. Az akác, a bükk és a tölgy űrmétere (az előírások szerint 0,84 köbmétere) nemrégen még 5-6 ezer dinár körül mozgott, napjainkban azonban már elérte a 10 ezer dinárt. A szerbiai erdőgazdaság illetékese szerint ez a hirtelen drágulás nem az ő „lelkükön” szárad, hiszen a közvállalat továbbra is 4000 dinárért adja a nagykereskedőknek a fát, amelyért, mire eljut a végső felhasználóhoz, vagyis a polgárokhoz, már ennek két és félszeresét kell fizetni.
Az árától függetlenül azonban szinte szemlátomást ritkulnak a világ erdői, s ezzel együtt egyre gyakoribbak a korábban ismeretlen vagy csak ritkán előfordult extrém időjárási viszonyok. A természet ugyanis kezd ráunni a kíméletlen kizsákmányolásra, és mostanság (és az elkövetkező igen hosszú időszakban) mindenért visszavág.
BOTH Mihály
