Mellbevágó az adat, amely szerint a tavalyi évet 278 728 112 dináros veszteséggel zárta a Szerb Labdarúgó-szövetség. Ami nemcsak közel 2,5 millió euróra rúg, hanem példátlan is az országos szakági szövetség történetében. Mi több, előtörténetében, az egykori közös ország, a különböző nevű Jugoszláviák hasonló, illetve azonos szervezetei sem voltak soha veszteségesek. Ezt állítja ugyanis az a Jovan Šurbatović nevű egykori tisztségviselő, aki tavalyi leváltásáig nyolc éven át volt a szövetség főtitkára. A dolog egyetlen szépséghibája, hogy a nevezett annak idején az ugyancsak menesztett elnök, Slaviša Kokeza jobb kezének számított. Ez a kétes múltú egykori futballpápa mostanában állítólag valahol Közép-Amerikában él.

Honnan a pénz?

Ő maga egyébként 13 millió euró sorsát firtatja, amennyit távozásakor a szövetség számláján hagyott. Persze, ahogy az mifelénk lenni szokott, a mostani vezetők azonnal reagáltak a Šurbatović által elmondottakra, azt állítva, hogy az ő számlájára pedig annak idején „több alkalommal is több százezer eurót” utalt a szövetség. Nem tisztünk kinyomozni, hogy ki hazudik, vagy ki mond igazat, de az kétségtelen lehet, hogy 2016 és 2024 között (a volt főtitkár regnálása idején) a FIFA és az UEFA révén 212 millió eurós jövedelmet valósított meg a Szerb Labdarúgó-szövetség. A tiszta nyereség ebben az időszakban 23 700 000 euró volt. Tudnunk illik, hogy az országos bajnokságokat és a kupaversenyeket is a szövetség szervezi, de azt már nem kötik a szurkolók orrára, hogy a szponzorok, a támogatók mennyi pénzt utalnak évente a szövetség kasszájába. Érdekes lenne pedig betekintést nyerni a szponzori szerződésekbe is, hiszen a válogatott játékosok mezét és futballcipőit gyártó cégek például tetemes összeget fizetnek azért, mert a focisták az ő gyártmányaikat viselik. A többi, apróbb tétel a bevételi oldalon már nem is érdekes, hiszen az állami tartalékokból az esetleges veszteségeket is lefedik az illetékes állami vezetők. Ahogy a kiadási oldalon szereplő infrastruktúra-fejlesztés, azaz a stadionok építése és felújítása sem egyedül a szövetség kasszájából történik. Sőt! Az állam bőségesen támogatja az ilyen beruházásokat, hiszen számára is érvényes a mondás, amely szerint cirkusz és kenyér kell a népnek. Igaz, hogy a futballpályákon látható cirkuszi előadásokra egyre kevesebben kíváncsiak, míg a kenyér egyre több állampolgár számára jelent napi beszerzési gondot.

A bajnoki cím

Az országos bajnokság immár az egyetlen fontos dolog a szerbiai fociban. A klubcsapatok sorra búcsúztak a nemzetközi kupaversenyektől, a válogatott pedig nem jutott ki a jövő hónapban kezdődő világbajnokságra. A szokásos felfokozott hangulat ezúttal is jellemezte például a két belgrádi csapat, a Crvena zvezda és a Partizan összecsapását. A szurkolótáborok ilyenkor már az utcán összeverekszenek, a lelátóról pedig mindenféle füstbombákat, rakétákat, égő fáklyákat dobálnak a pályára. Évtizedek óta követelik a józanul gondolkodó sportbarátok, hogy különböztessék meg az arra illetékes hatóságok a szurkolókat a huligánoktól, de az ilyen felszólalások süket fülekre találnak. A hazai bajnokság megnyerésére minden eszközt bevetnek a klubok, elsősorban a két említett fővárosi csapat. Olyannyira, hogy a Crvena zvezda immár sorozatban nyolcadik alkalommal lesz Szerbia bajnoka, hogy aztán a nemzetközi porondon gyorsan elvérezzen. A klub vezetői pedig olyankor mindig emlékeztetik a lelátók népét arra, hogy 1991-ben az olaszországi Bari városában éppen a piros-fehérek lettek Európa bajnokai. Jó arra a sikerre visszaemlékezni – magam is ott voltam a meccsen –, de a régi dicsőségből nem lehet megélni.

Rejtély és dilemma

A Szerb Labdarúgó-szövetség említett közleményében hangsúlyozza: törvényes keretek között, szabályosan gazdálkodik, tavaly minden pénzügyi kötelezettségének időben eleget tett. Nem kellett kölcsönt sem felvennie, saját forrásból fedezte a kiadásokat. Ami – ha igaz – nagyon szép, vagy legalábbis nagyon szépen hangzik. Igaz, hogy a könyvelő szakember világosan elmagyarázta, milyen szabályok szerint, hogyan számolják ki az ilyen kimutatáshoz szükséges adatok halmazát, miért nem lehet kikerekíteni a végösszeget. Okvetetlenkedtem ugyan, hogy mire költhették vajon az írás elején említett végösszegben szereplő 112 dinárt, de erre visszakérdezett: „A 278 millió dinár sorsa nem is érdekel?” Tisztában vagyok azzal, hogy hol, milyen országban élek, így aztán nem kíváncsiskodtam tovább. Maradt azonban a dilemma, hogy miért hiányzik a végelszámolásnál az a nyavalyás 112 dinár? A magam részéről kikerekíteném a végösszeget, hiszen az a néhány doboz gyufa ára már nem oszt, nem szoroz. Igen ám, de a szabály az szabály, és a lepényevésnek is van szabálya. Azt is be kell tartani.

Alighanem hasonlóképpen gondolkodhatnak a Szerb Labdarúgó-szövetség jelenlegi vezetői is, mert a nemrég megtartott közgyűlésen tájékoztatták a testületet a majd 2,5 millió eurós veszteségről, a testület pedig tudomásul vette. Vita nem volt, nincs botrány, nincs felelős. „Na és?” – tehetnénk fel a kérdést, de eltekintünk ettől a hiábavaló erőfeszítéstől.

(németh)