Volt egyszer egy Jacksonville Journal

 

„szeress szőkét, barnát, vöröset, göndört vagy rövid hajút, szeress magas dundit vagy alacsony vékonyat, széles csípőjű kis mellűt, széles hátút vagy szőrös mellkasút, kigyúrtat, pocakosat, nagyhangút, halkszavút, szeress olyat, aki cukrosan szereti a káposztás tésztát, meg a túrósat is, szeress inkább sós szájút, szeress nagyevőt vagy olyat, aki sosem iszik alkoholt, szeress vegánt vagy keto hívőt, szeress érzelmeset vagy nehezen megközelíthetőt, szeress sorozatrajongót vagy musicalmániást, szeress rendszeretőt vagy káoszteremtőt, szeress olyat, aki biztonságosan úszik vagy kint tartja a fejét a vízből, szeress vakmerőt vagy visszahúzódót, szeress olyan idétlen szóvicceket gyártót vagy hangosan nevetőt, szeress olyat, akinek tyúkjai vannak vagy nyuszis oldalakat követ, szeress szenvedélyest vagy kockát, szeress férfit, szeress nőt, szeress mindkettőt, mindegy, hogy ki vagy és kit szeretsz, csak ne bántson, akit szeretsz,

csak szeress”

(Kőváry Anett)

 

Az idős meseírónál nemrég demenciát diagnosztizáltak. Tavaly történt az eset. Ő pedig még egészen „észen volt” (és hál’ Istennek, amennyire én tudom, még mindig észen van…), és tisztán, világosan gondolkodott, viselkedett, de az orvosi diagnózis már kegyetlenül határozottan szólt. És megmásíthatatlanul. Visszafordíthatatlanul. Környezete egyszer csak azt vette észre, hogy délutánonként rendszeresen kiült a városi parkba, és felolvasott a mesekönyveiből az épp ott bóklászó, játszadozó gyerekeknek, kisgyermekes anyukáknak, a köré gyűlt hallgatóságnak, fiatalabbaknak, idősebbeknek, bárkinek.

Bárkinek, aki épp arra járt, és időt szánt arra, hogy megálljon mellette, és végighallgassa. Meghallgassa őt.

Egy idő után megkérdezték tőle, mért teszi ezt.

– Azért – kezdte válaszát –, mert néhány hónap múlva már azt sem fogom tudni, hogy én írtam ezeket a meséket…

 

Az amerikai Rocco Morabito (1920–2009) fotóriporter, fotóművész Pulitzer-díjas felvételét, Az élet csókja című fényképét mutattuk meg olvasóinknak a rovatunkban két héttel ezelőtt (Plüssállatkák helyett. Családi Kör, 2023. július 20.), amelyen Randall G. Championt láthattuk, amint egy telefonpóznán dolgozva, áramütést szenvedve eszméletlenül lóg le a mélybe, kollégája, J. D. Thomson villanyszerelő pedig szájon át lélegeztetve igyekszik őt újraéleszteni. Így kapta hát ez a felvétel Az élet csókja címet. A fotót a szerző egy Rolleiflex fényképezőgépével készítette 1967 júliusában. Randall G. Championnek, akit munka közben áramütés ért, az volt az elsődleges nagy szerencséje, hogy a biztonsági heveder megtartotta eszméletlen, magatehetetlen testét, és meggátolta, hogy lezuhanjon az oszlopról.

Az akkor még csak kezdő, fiatal villanyszerelők valamiféle rutinmunkát végeztek az oszlopokon, amikor Champion véletlenül hozzáért az egyik vezetékhez, áramütés érte, és a sokktól elájult.

  1. D. Thompson az adott pillanatban épp négy póznával odébb dolgozott, onnan látta a balesetet. Mondhatni: a szemtanúja volt… Munkáját félbehagyva azonnal odasietett a kollégájához, akit szájon át lélegeztetni kezdett. Ebben a kifacsarodott, a felvételen is akrobatikusnak tűnő testhelyzetben természetesen lehetetlen lett volna szívmasszázst alkalmazni, de ő kitartóan addig fújta a levegőt Champion tüdejébe, amíg nem észlelte, hogy visszatért a férfi légzése. Ezután kikapcsolta a hámot, és óvatosan leereszkedett szerencsétlenül járt társával a földre.

Lent, immár a szilárd talajon Thompson egy harmadik kollégájukkal együtt folytatta az újraélesztést. Ekkor már módjukban állt elkezdeni a szívmasszázst is, ennek köszönhetően pedig Champion állapota jelentősen javult, mire a Morabito által riasztott mentők kiérkeztek a helyszínre.

Thompson rátermettségének köszönhetően Champion teljesen felépült a baleset után, különösebb sérülések és maradandó károsodások nélkül túlélte a történeteket, és csak az ezredforduló után, 2002-ben hunyt el, hatvannégy évet élt. A hős megmentő, J. D. Thompson másfél évtizeddel élte túl, ő 2017-ben halt meg.

Rocco Morabito – aki korábban B-17-es lövészként szolgált a második világháborúban az Amerikai Egyesült Államok légierejénél – csaknem fél évszázadot töltött el a Jacksonville Journal szerkesztőségében, egészen az 1982-es nyugdíjazásáig. Ők hárman egy életre szóló barátságot kötöttek ennek a balesetnek köszönhetően. Huszonegy évvel később, 1988-ban a három férfiról közös fotó is készült az éppen szívműtéten átesett Champion kórházi ágyánál (lásd mai képünket!), a felvétel különlegessége pedig, hogy az épp akkor megszűnő Jacksonville Journal utolsó számában jelent meg afféle visszatekintésként az újság leghíresebb képes sztorijának tiszteletére.

SZABÓ PALÓCZ Attila