Irodalomterapeutaként a legmeglepőbb irodalommal kapcsolatos kérdésekkel szoktak bombázni, ezért elég edzettnek tartom magam, nemrég azonban mégis okozott pár izzasztó percet egy riporteri kérdés, hogy lehet-e káros hatása az irodalomnak. Hirtelen nem is tudtam mire gondolni: hogy látásromlást okozhat, ha nem megfelelő körülmények között olvasunk? Hogy olyanok leszünk tőle, mint a lovagregények ideálját a magáévá tevő Don Quijote? Vagy hogy úgy hat ránk, mint Goethe hőse, Werther néhány korabeli fiatalra, akik öngyilkosok lettek a nyomában? Miután véget ért az interjú, kiderült, hogy a kérdező arra gondolt, ha valaki egy könyvben gyilkosságról olvas, nagyobb eséllyel fog-e maga is bűncselekményt elkövetni. Nos, noha a regények hatására elkövetett emberölési kísérlet a krimik visszatérő kliséje, azért a valóságban a gyilkosságokért inkább az elkövetők elmeállapota tehető felelőssé, mintsem az olvasmányaik.
Ezzel szemben az olvasás jótékony hatásairól sokat tudunk, én is írtam már erről ezeken a hasábokon. Ennek ellenére egyre kevesebben olvasnak: Magyarországon a TÁRKI Társadalomkutatási Intézet Zrt. 2023-as adatai szerint a felnőtt lakosság mindössze 15 százaléka olvas rendszeresen, 29 százalékuk alkalomszerűen, és 56 százalékuk egyáltalán nem. A felmérések szerint a 2020-as esztendő volt az első, amikor relatív többségben voltak azon válaszadók, akik nem szeretnek olvasni (egészen pontosan 45 százalék). A többi válaszlehetőség arányai: időhiány (33 százalék); tévé, sorozatok, filmek (21 százalék); más aktivitás, szabadidős tevékenység (16 százalék); a válaszadó csak rövidebb dolgot olvas (13 százalék); és pénzhiány is előfordul (6 százalék). Érdekesség, hogy 2002-ben a nem szeret olvasni válasz aránya még csak 22 százalékos volt. Hogy ez mit árul el? Nem azt, hogy az emberek húsz év alatt megutálták az olvasást, hanem inkább azt, hogy annyira megváltozott az olvasáshoz való viszony társadalmi megítélése, hogy már nem szégyellik bevallani, ha nem szeretnek olvasni.
Az olvasási szokásaink változása azt is magával hozta, hogy a legtöbbek számára az olvasás kimerül az internetes böngészésben. Ilyen módon naponta 34 gigabyte-nyi adat kerülhet elénk, és mivel az agyunk képtelen ennyi inger befogadására, figyelőképességünk egyre inkább romlik. Egy kutatás szerint míg az emberek átlagos figyelmi terjedelme 2000-ben még 20 másodperc volt, addig 2015-re ez a szám 8 másodpercre csökkent, én pedig legutóbb egy konferencián 6 másodperces időtávról hallottam. Ennek az oka a digitális térből jövő rengeteg inger, mely nem hagyja, hogy az agyunk egyetlen másodpercre is pihenhessen, és szemlélődő üzemmódba kerülhessen, ami kedvezne a fantáziának vagy a kreatív és a kritikai gondolkodásnak. Az információfeldolgozás megkönnyítésére van néhány digitális olvasói módszerünk: ilyen például az átfutás, amikor gyorsan átszaladunk a szövegen, hogy átfogó képet kaphassunk róla; vagy a szkennelés, mely által egy adott kifejezést keresünk a szövegben. Mindkettő távol áll az úgynevezett mélyolvasástól, mely egyértelmű kognitív és érzelmi előnyökkel jár azok számára, akik képesek alkalmazni.
Az Európai Tudományos és Technológiai Együttműködés (COST) nemrégiben közzétette a ljubljanai kiáltványt, mely a szervezet olvasásszociológiai felmérésére alapozva az olvasás népszerűsítésére hívja fel a figyelmet tágabb, össztársadalmi kontextusba helyezve az ügy hasznosságát. „Hogy tájékozott állampolgárként vegyünk részt egy demokratikus társadalomban, szükségünk van magasabb szintű olvasási készségekre és stratégiákra, ami jóval túlmutat a szövegek egyszerű dekódolásán. Az olvasás nem csupán a személyes fejlődés »királyi« útja, az élethosszig tartó tanulás megalapozója és az információcsere nagy részének alapja, de a szociális érintkezés és részvétel központi eleme is. […] A gyorsan terjedő képernyő-technológiák kora óriási mennyiségű hang-, kép- és szövegtartalmat sodor elénk. A digitális forradalom rengeteg pozitív eredménnyel járt. Például a szövegtartalmak elérhetőbbek hátrányosabb helyzetű területekről, és az eltérő károsodással és készségekkel élő olvasók igényei is jobban figyelembe vehetőek. Óvatosnak kell lennünk azonban, mert bizonyos olvasási készségek és módok nem kell, hogy egy gyorsan elhalványuló régebbi információs korszak relikviáinak látszódjanak! Ez különösen a hosszabb könyvekre és az általuk elősegített magasabb szintű olvasásra vonatkozik. A digitális világ talán több olvasást generál, mint a történelemben eddig bármikor, de egyúttal több kísértést is kínál, hogy felszínesen és töredezetten olvassunk – vagy egyáltalán ne olvassunk. […] A magasabb szintű olvasás a leghatékonyabb eszközünk az elemző és kritikai gondolkodáshoz. Enélkül nem vagyunk felfegyverkezve a populista leegyszerűsítésekkel, az összeesküvés-elméletekkel és a dezinformációval szembeni ellenálláshoz, következésképpen a manipuláció áldozataivá válhatunk” – áll a kiáltványban.
„A legjobb érv a demokrácia ellen egy ötperces beszélgetés egy átlagos szavazóval” – mondta Churchill majdnem száz évvel ezelőtt. Nos, a megváltozott olvasási szokásokat és a kommentháborúkat elnézve ma elég lenne neki ennek megállapításához egyetlen perc is. Még jó, hogy ez nem egy visszafordíthatatlan folyamat. A kérdés csak az, akarjuk-e visszafordítani egyáltalán, vagy jó nekünk így is.
BERÉNYI Emőke
