Kitől és mitől függ annak megteremtése?

@ko = A jogállam a zsidó–keresztény gyökerű nyugati civilizáció egyetemes vívmánya, civilizációs érték. Az emberek óriási többsége olyan államban szeretne élni, olyan államhatalommal szeretne érintkezni, amely tiszteletben tartja az ember jogait és szabadságát, amelyben a közjót biztosító törvények mindenkire egyaránt vonatkoznak, amelynek a közigazgatása törvényesen és professzionálisan működik, amelyben a független bíróságok hatékonyan és pártatlanul döntik el a jogvitákat, megsértésük esetében védelmezik a polgárok jogait.

A jogállam ugyan egyetemes civilizációs érték, a föld államainak többségében pedig meghirdetett alkotmányos alapelv, mégis csupán az államok aránylag kis hányadában beszélhetünk a jogállam elemeinek következetes érvényesüléséről, sőt olykor ezekben is veszélybe kerülhet a jogállamiság.

Szerbiában javában zajlik a 2006-ban elfogadott és eddig változatlan alkotmány módosítása. A jelenleg képviselőházi eljárásban levő számos módosítási javaslat mind-mind a jogállam megteremtését hivatott előmozdítani, elsősorban a bírói hatalom függetlenségének különböző biztosítékain keresztül. Ez nem véletlen, hiszen az európai uniós csatlakozásunk talán legfőbb akadálya az igazságszolgáltatás alárendeltsége a politikai hatalomnak, azaz a bírói hatalom kellő mértékű függetlenségének a hiánya.

Arra kívánok rámutatni, hogy az igazságszolgáltatás, illetve azon belül a bírói hatalom függetlensége és hatékony jogvédelmi funkciója nem attól függ, hogy az alkotmányozó módosítja-e a jelenlegi alkotmányos kereteket. Nem alábecsülve a megfelelő alkotmányos rendelkezések fontosságát, meggyőződésem, hogy a jogállam jelenlegi hiátusait nem a tökéletlen alkotmányos rendelkezésekben kell keresnünk, hanem sokkalta inkább a jogállamiság iránti társadalmi elkötelezettség gyengeségeiben. Az elkötelezettség hiánya pedig azok esetében is erőteljesen jelen van, akik érdemben tehetnének annak megteremtéséért Szerbiában.

Az államhatalom birtokosai és a jogállam – természetes ellenfelek

Max Weber, a nagy német társadalomtudós szerint az állam lényege a törvényesített fizikai kényszer monopóliumában van. Csak az állam képes törvényesen rákényszeríteni az embert akár a fizikai erő alkalmazásával is, hogy olyasmit tegyen, amit önként nem tenne meg. Mivel az állam rendelkezik a legnagyobb hatalommal, másoktól független főhatalommal a saját területén, és egyedül az állam alkalmazhat törvényesen fizikai kényszert akaratának érvényesítésére, ezért az államhatalom birtokosai rendszeresen és folyamatosan korlátozzák az emberek szabadságát. Sőt mi több, az államhatalom birtokosai folyamatosan szembesülnek azzal a kísértéssel, hogy ezt a főhatalmat az általuk fontosnak tartott különböző célok megvalósítására használják fel, sőt akár az egyéni és csoportérdekeik érvényesítésére is.

A hatalom birtokosait gúzsba kötik, korlátozzak a törvények, még azok is, amelyeket ők maguk alkottak meg. Folyamatosan kísérti őket a gondolat, miért is tartanák be ezeket a törvényeket, ha van elég hatalmuk ahhoz, hogy a saját akaratukat érvényesítsék, és ne a törvényekkel összhangban cselekedjenek. Ez a kísértés elsősorban a végrehajtó, a közigazgatási hatalom birtokosait érinti, hiszen ők rendelkeznek az állam pénzforrásaival, ők irányítják a törvényes fizikai kényszert alkalmazó erőszakszervezeteket, mint amilyen a rendőrség, a csendőrség, a hadsereg, a titkosszolgálatok, a vám- és pénzügyőrség, a büntetés-végrehajtási szervek stb. A jogállamiság elvének azt kell szavatolnia, hogy az államhatalom birtokosai az alkotmány és a törvények keretei között éljenek a birtokukban levő hatalommal, hogy a jog ne csak a hatalom alattvalóinak írja elő a magatartási szabályokat, ne csak a fegyelmezés és az elnyomás eszköze legyen a hatalomtartók kezében, hanem magának a hatalomnak, a hatalmasságoknak a korlátja is.

A valós hatalom birtokában az ember nehezen viseli el a kötöttségeket, az előre meghatározott szabályok kényszerét. Ha van pénzem, sőt pénzgyártó nyomdám is, ha vannak katonáim és rendőreim, és ezek mind engem szolgálnak, akkor miért kellene nekem holmi szabályokhoz igazodnom, amelyek gúzsba kötik a végtagjaimat, nehezítik a céljaim elérését?  Ha tehát a főhatalom birtokosai ellenérdekeltek a jogállam megteremtésében, mégis hogyan alakulhat ki a jogállam, mitől is függ az, hogy hol érvényesülhet a jogállam?

A jogállam gyakorlati érvényesítése

Ma már Európa minden országában olyan államberendezés van, amelyben alkotmányosan szavatoltak a szabad, plurális demokratikus választások, az emberi jogok és szabadságjogok, a hatalom megosztása, a független bírói hatalom, a törvényesség, szóval a jogállamiság minden eleme.

Mindazonáltal nem kell jogtudósnak vagy különösen jól tájékozottnak lenni ahhoz, hogy belássuk, a jogállamiság gyakorlati érvényesítése terén hatalmas különbségek vannak az országok között. Noha az alkotmányos, intézményes keretek gyakran hasonlítanak, az empirikus valóság markáns különbségekről árulkodik. Nehéz összehasonlítani a jogállamiság helyzetét, mondjuk, egyfelől Dániában, Svájcban vagy Finnországban, másfelől Fehéroroszországban, Törökországban vagy Oroszországban. Míg az előbbiekben a jog által korlátozott államhatalom a mindennapi normalitás része, addig az utóbbi államokban sokkal inkább a jogállamiság díszleteiről beszélhetünk, ahol a jogállamiság inkább távoli programcélnak, mintsem mindennapi valóságnak tűnik.

Egy állam attól még nem lesz jogállam, hogy annak alkotmányába és törvényeibe beleírjak, hogy az állam jogállam, hogy mindenkit megilletnek az emberi és kisebbségi jogok és szabadságjogok, hogy a bíróságok függetlenek, az államhatalom pedig a néptől ered, és a népnek felel. A jogállamiság léte vagy nemléte elsősorban attól függ, hogy a jogállamiság elemei szerves államfejlődés eredményeképpen, széles társadalmi akaratot kifejezve jöttek létre, vagy enélkül, a politikai képmutatás vagy nemzetközi megfelelési kényszer hatására lettek formálisan elfogadva.

Ott, ahol a jogállamiság elemei nem képezik a politikai kultúra részét, ahol nincsenek hagyományai a hatalom megosztásának és korlátozásának, ahol a vezető politikai réteg, de a bírák és az ügyészek, a lakosság sem tartja kiemelt célnak a jogállamiság meghonosítását, érvényesítését és védelmét, ott nincs és nem is lesz jogállam. A jogállamért meg kell harcolni, a jogállam érvényesítésért küzdeni és áldozni kell. Ráolvasással, dörgedelmes kinyilatkoztatásokkal, papírra írt szavakból nem lesz jogállam. Ahhoz, hogy az országunk jogállam legyen, hogy az alkotmány ne csak egy papírra írt gondolatsor legyen, mindenkinek – aki szeretne jogállamban élni – akarnia és tennie kell ezért, egyszóval cselekedni kell. Tunyaságból, megalkuvásból, hatalomhoz simulásból, kussolásból még sehol sem épült fel a jogállam.

Kinek mi a szerepe és a felelőssége a jogállamiság megvalósításában?

Az átlagember gyakran gondolkodik úgy, hogy a jogállamot a politikai hatalom legfőbb birtokosainak kell megteremteniük, vagy esetleg külföldről kell azt az államvezetésre ráerőszakolni. Ebben nekik, kisembereknek semmilyen szerepük sincs. A történelem azonban nem erre tanít bennünket. Sehol sem úgy jött létre a jogállam, hogy a főhatalom birtokosai egyszerre arra ébredtek, hogy szeretnék önként korlátozni a saját hatalmukat, megosztani azt másokkal, törvényeknek alárendelni azt.

Ellenkezőleg, a jogállamot a főhatalommal nem rendelkező társadalmi rétegek, intézmények harcolták ki, kényszerítették ki a főhatalom birtokosaival szemben, néhol erőszakos, néhol kevésbé erőszakos folyamatok keretében. Jelesül, arra nem igazán kellene számítani, hogy az állami főhatalommal rendelkező hatalomtartók önként és dalolva korlátozzák saját hatalmukat, és mondanak le a hatalmi önkény biztosította széles mozgástérről, a korlátlan hatalomgyakorlás lehetőségéről. Sajnos a főhatalmat birtoklók csupán elenyésző hányada ismeri fel azt, hogy például a független bíróságok védelmére, a törvényesen működő közigazgatásra alkalmasint nekik is szükségük lehet, hogy politikai bukásuk esetében pont a jogállam védheti meg őket a bosszúállástól, gyakran méltatlan üldöztetéstől. A végrehajtó hatalom csúcsára sajnos csak elvétve kerülnek felvilágosult uralkodók, államférfiak (illetve nők).

Mivel a hatalombirtoklók csak kivételesen hajlandóak tenni valamit a jogállamiság megteremtéséért, értelemszerűen ennek meghonosításában másoknak kellene aktív szerepet vállalni. Ebben megkerülhetetlen szerepe lehet a politikai pártoknak (elsősorban az ellenzékieknek), a választópolgároknak, a nem kormányzati szervezeteknek, a sajtónak és nem utolsósorban a bírói hatalom képviselőinek. Ott, ahol nincs jogállam, ott az ellenzéknek azzal kellene mozgósítania a támogatóikat, hogy a jogállamiságot hitelesen, őszinte elkötelezettséggel és következetesen támogassák, népszerűsítsek és ismertessék annak tartalmát és jelentőségét. A jogállamiságot támogató polgároknak pedig következetesen kellene támogatnia a jogállamiságot elismerő és érvényesíteni kész politikusokat és mozgalmakat (már ha vannak ilyenek) azokkal szemben, akik önkényesen gyakorolják a hatalmat, és naponta megszegik a jogállamiság alapelveit és értékeit, a saját maguk által elfogadott alkotmányt és a törvényeket is. A polgárok továbbá azzal is tehetnek a jogállamért, ha élnek a törvények által deklarált különböző jogorvoslati lehetőségekkel. Még akkor is, ha azok sokszor eredménytelenek. Ha ők maguk is a hatalom birtokosaitól várják a megsértett jogaik védelmét (a kecskére bízzák a káposztát), vagy törvénysértő módon maguk is a korrupció eszközével élnek, akkor sokban hozzájárulnak az állapotok konzerválásához.

Az ellenzéki pártoknak, a nem kormányzati szervezeteknek és nem utolsósorban a szabad sajtónak le kellene lepleznie és meg kellene bélyegeznie a főhatalom birtokosainak azon cselekedeteit, amelyekkel a jogállamiság alkotmányosan szavatolt elveit sértik meg. Ezzel lehetne fejleszteni a politikai kultúránkat, fel lehetne világosítani a széles néprétegeket. Ennek azonban komoly akadályai lehetnek. Ha a jogállamiság megsértésére olyanok mutatnak rá, akik hatalmi helyzetbe kerülve megtagadnák azt, vagy a múltban meg is tagadták, akkor ez nem fog eredményt hozni.

Az igazságügyi, elsősorban a bírói hatalom szerepe és felelőssége a jogállamiság kiépítésében

Sok mindentől és mindenkitől függ a jogállam megteremtése, ebben a folyamatban mégis kiemelt szerepe van a bíráknak, a bírói hatalom birtokosainak. Független, tekintélyes és szakmailag felkészült bírói hatalom nélkül beszélni sem érdemes a jogállamról, ugyanis a jog betartatása, értelmezése, alkalmazása és védelme a bírói hatalom kiváltsága és kötelezettsége. Noha a bíróságok is az államhatalom és az állami rendszer részét képezik, helyzetük mégis specifikus. A bíróságok nem rendelkeznek fizikai hatalommal, csak jogi hatalommal, továbbá a bírói hatalmi ág a legkevésbé veszélyes hatalmi ág, ezért annak függetlensége a politikai, ezen belül a végrehajtó hatalomtól kulcsfontosságú lehet.

Szerbiában a jelenleg folyó alkotmánymódosítási folyamat gyújtópontjában éppen a bírói hatalom függetlenségének a biztosítása áll. Az uniós csatlakozási folyamat keretében ugyanis a haladás legfőbb kerékkötőjét éppen a jogállamiság hiányosságai jelentik. Noha az EU és maga a bírói hatalom képviselői is sokat várnak a hosszan egyeztetett alkotmánymódosítástól, én ezzel kapcsolatban csupán óvatosan vagyok derűlátó. Mások és saját tapasztalataim alapján is úgy vélem, az új alkotmányos rendelkezések sem teremthetik meg Szerbiában a jogállamot. Papírra írt kinyilatkoztatásoktól még nem lesz független a bírói hatalom, nem lesz jogállam, mivel már a jelenlegi alkotmány szövege is több jogállamra vonatkozó garanciát tartalmaz, mint számos gazdag jogállami hagyománnyal rendelkező ország alkotmánya.

A probléma gyökerét nem az alkotmány szövegében kellene keresni, sem az intézmények hiányában. Talán egyes kollégáim meg fognak sértődni, de szerintem a bíróságok és a bírák függetlenségének a hiányáért nagy részben maguk a bírák okolhatóak. Igaz ugyan, hogy a bírákra a főhatalom birtokosai nemritkán gyakorolnak nyomást ennek kifinomult és kevésbé kifinomult eszközrendszerével, de ebben még nincs semmi rendkívüli. A gond véleményem szerint abban van, hogy a bírák egy része megbicsaklik, meghajol a nyomás alatt, nem ritkán önként adja fel saját függetlenségét és integritását. Mindaddig, amíg a bírák arra várnak, hogy a nyomásgyakorlás magától megszűnjön, hogy helyettük mások harcolják ki a jogállamot és a bíróságok függetlenségét, függetlenség bizony nem lesz. Olyan ez, mintha növényevő kafferbivalyok arra várnának, hogy az oroszlánok vegán életmódra térjenek át, ahelyett, hogy saját lábaik erejében, szarvuk élében bíznának.

A politikai hatalom birtokosai élnek és élni fognak a nyomásgyakorlás eszközrendszerével, ugyanis hatalommal rendelkeznek, és számukra a jog korlátai leküzdendő akadályt jelentenek. A kérdés csak az, mit hajlandók a bírák megtenni a jog, a saját függetlenségük és integritásuk érdekében. Szerencsére ma a bíráknak nem kell attól tartaniuk, hogy a függetlenségük védelme miatt menesztik őket, vagy fizikai erőszaknak lesznek kitéve, arra azonban a szófogadatlan bíráknak számítaniuk kell, hogy bírói előmenetelüket megakasztják, hogy hozzátartozóik kegyvesztettek lesznek, hogy a dirigált sajtóban, sőt a parlamentben is támadások, lejáratási kampányok érik őket. De az értékes, fontos dologok sosem hullanak az ölünkbe, azokért küzdeni szokás, nemde?

Összefoglalás

A jogállam civilizációs érték, amelyért mindannyian tehetünk valamit, talán a legtöbbet a bírák, az ügyészek, a jog tudorai és ismerői, valamint az írástudó polgárság. De nemcsak mi, az átlagember is cselekedhet, hiszen neki is elemi érdeke a jogállam megteremtése. Még mielőtt egyesek legyintenének, és némi élccel megjegyeznék, hogy a jogállamot nem kenhetjük kenyérre, és lakásunkat sem fűthetjük vele, hadd jegyezzem meg, hogy a világ legmagasabb életszínvonalt biztosító államainak a nagy része jogállam. Ez nem véletlen párhuzamosság, hiszen a vállalkozás, az innováció, a gazdálkodás, a piaci verseny olyan államban szeret, ahol a törvényesség az úr, ahol jogbiztonság és tervezhetőség van, ezek az értékek pedig a jogállamban valósulnak meg.

Végezetül hadd zárjam soraim azzal, hogy minden kétségem ellenére szeretnék hinni benne, hogy a sikeres alkotmánymódosítás olyan folyamatokat generál a társadalmunkban, amelyek közelebb visznek bennünket a jogállamhoz. Addig is marad az egyéni helytállás és példamutatás lehetősége.

KORHECZ Tamás egyetemi tanár, alkotmánybíró