Jelisaveta Vasilić, a kormány korrupcióellenes tanácstagjának kijelentése szerint az előző kormány privatizációs folyamata tönkretette a szerb gazdaságot és a mezőgazdasági üzemeket. E környezeti erőforrás, a szántóföld említésével, úgy tűnik, a tyúkszemére lépett mindazoknak, akik egy ideje nekiestek és a szárnyuk alá vették a vajdasági szántóföldek sorsát. A hatalom csúcsa annyira ideges lett, hogy Vasilić azonnali felmondását követelték.

A dolgok lecsillapodtak, a Korrupcióellenes Tanács összetétele változatlan maradt, a miniszterelnök és az államfő behúzták a kéziféket, ám Vajdaság legfontosabb erőforrásának, a mezőgazdasági földterületeknek a bitorlása továbbra is egyre nagyobb méreteket ölt. Ezek azok a szántóföldek, amelyeken tisztán tetten érhető a kleptokrácia. A tolvaj hatalom mindinkább bitorolja a földeket azon törvények segítségével, amelyeket ezekre a gyalázatos üzelmekre dolgozott ki. És pont ez az oka annak, hogy nehezen lehet kinyomozni és bizonyítani a bűncselekményt.

Miről is van itt szó pontosan? Tudniillik az ember bármerre jár Vajdaság-szerte, ugyanazt a történetet hallja, és ugyanazzal a forgatókönyvvel szembesül: a gazdáknak egyre kevesebb esélyük marad szántóföldeket bérelni, azokat megművelni és ezáltal a családjaiknak megélhetést biztosítani úgy, ahogyan azt idáig tették. Vagy egyre kevesebb számukra a mezőgazdasági földterület, vagy pedig egyáltalán nincs is. Mindennek több oka van: a földek egy részét, a törvénymódosításoknak megfelelően, a hazai és külföldi „befektetők” váltották ki harminc évre, másik részét az állattenyésztők váltják ki az elővásárlási jog alapján vagy visszakerült a vagyon-visszaszármaztatási törvénynek megfelelően, és egy részét arab cégeknek, azaz Abu-Dzabiban székelő, kétes tulajdonban lévő vállalatoknak adták… Magyarán, szántóföld nélkül maradnak, mert az állam úgy akarja.

Éhenpusztult sertések

Sok minden problematikus ez ügyben. Nézzük sorban. Először is a harminc évre haszonbérletbe adott földek olyan befektetők kezébe kerültek, amelyek között csőd előtt álló cégek vannak. Ezért nem túl világos, hogy miként tudják teljesíteni a szerződési feltételeiket, azaz, hogy félmillió eurót fektessenek be, munkásokat alkalmazzanak stb. A mezőgazdasági földterületről szóló törvényt 2015 végén módosították, majd 2017-ben lépett hatályba. Az új törvénymódosítás szerint minden helyi önkormányzat részére lehetővé válik, hogy az állami szántóföldek harminc százalékát hosszú távon bérbe adja olyan befektetőknek, akiket a beruházási terv és a mezőgazdasági minisztériummal kötött szerződés kötelez, hogy a kapott földekért cserébe olyan feldolgozói kapacitásokat építsenek ki, amelyek által új értékkel ruházzák fel a mezőgazdaságot, növelik a versenyképességet, a helyi lakosságot alkalmazzák. És mindez rendben is lenne, ha e törvényre hivatkozva nem olyan cégnek adták volna bérbe az állami szántóföldeket, amely mögött Marijan Rističević parlamenti képviselő áll, miként ez történt Inđijában, ahol a németországi Tönnies cégnek szánt nagybecskereki földek végül az Imes Belgrádi Mezőgazdasági Kombinát csődeljárás alatt álló cég tulajdonába kerültek, amelynek egyetlen alkalmazottja sincs, és a tavalyi év folyamán 50 sertés pusztult éhen naponta a farmjain.

Az említett törvénymódosítások lehetővé tették az állattenyésztők számára, hogy az elsőbbségi jog értelmében elsőbbséget élvezzenek az állami szántóföldek bérlésénél a földművesekkel szemben. És ez is rendjén lenne – hiszen az államnak ösztönöznie kell az állattenyésztést, ami nélkül nem létezik erős mezőgazdaság –, ha nem történt volna meg az, hogy történetesen annak az Imes BMK-nak, amelynek egyetlen darab jószága sincs, adják bérbe éppen az említett törvény szerinti elővásárlási jog alapján a 2237 hektár bánáti szántóföldet. Illetve, ha nem történik meg az sem, hogy a földeken, amelyet elkapott (hiszen hogy is fizethetné ki az államnak, ha a cég gyakorlatilag nem is létezik), a helyi hatóságokhoz közeli helyi nagyurak gépparkja nem jelent volna meg. Vagy ha a nagybecskereki határokban lévő szántóföldek több száz hektárját az állattenyésztőket illető elővásárlási jog alapján nem vásárolták volna fel olyan üzletemberek, akik életükben nem mentek el egy istálló mellett, nemhogy szarvasmarhákat neveljenek. Illetőleg, ha a felügyelőség ellenőrizné a szántóföldek eladási módját és a feltételnek számító jószágok számával kapcsolatos dokumentáció hamisítását (hogy mikor adják át a szarvasmarhákat vágásra, mikor jelentik be az állatok pusztulását stb.). Vagy ha figyelemmel kísérnék, hogy a szarvasmarha-tenyésztők ne adják ki az államtól 200 euróért bérelt szántóföldeket 500 euró értékben a gazdáknak, mert a másodbérlést tiltja a törvény.

Vagyon-visszaszármaztatás ügyeskedéssel

Miként már említettük, a restitúció folyamán történő visszaszármaztatás miatt is szántóföld nélkül maradnak a vajdasági gazdák. Ez az évtizedek óta várt folyamat, amelyre végül az Európai Unió kényszerített bennünket, sem tiszta ott, ahol a mezőgazdasági földeket az egyháznak származtatják vissza. Ennek megfelelően például a szerémségi Erdővég földművesei is föld nélkül maradtak, akik egyébként évek óta bérbe kapták az államtól a szántóföldeket, mivel majdnem minden szántóföld visszakerült a szerb pravoszláv egyház tulajdonába, amit később az egyház „elcserélt” az egyik legnagyobb helyi földbirtokossal. A szerb pravoszláv egyház és az állam szépen kidolgozták az államosított földek visszaszármaztatásának módját – ahelyett, hogy visszaadná az egyháznak a neki járó földeket, a Vagyon-visszaszármaztatási Ügynökség más falvakban és egyházközségekben is a legjobb minőségű szántóföldeket adja az egyháznak, miközben a földműveseknek egyetlen hektár sem jut. És az egyház jár a legjobban, mivel hektáronként 500 euróért adja bérbe azokat a szántóföldeket, amelyekért az állam körülbelül 200 eurót kérne.

Külön történet az araboké, akik szintén a számukra összeállított törvények segítségével gazdálkodnak Szerbiában. Körülbelül 29.151 hektár, hosszú távon bérbe vett szántófölddel rendelkeznek, ami által Petar Matijević szerb üzletember után az ország legnagyobb földtulajdonosai. Az összes arab két cégen belül működik a szerbiai agrobizniszben, ezek az Al Dahra és az Elit Agro cégek, amelyek a következő kiváltságokat élvezik a hazai beruházókkal szemben: Szerbia és az Egyesült Arab Emírségek között 2013-ban megkötött államközi megállapodás szerint az Egyesült Arab Emírségekkel kötött szerződésekre, megállapodásokra és projektumokra nem vonatkoznak közbeszerzési és pályázati eljárások, illetve a Szerb Köztársaság hivatalos előírásaiban meghatározott egyéb intézkedések.

Bármelyik forgatókönyvet is nézzük, a vajdasági gazdák és földművesek szántóföld nélkül maradtak.

– Én hektáronkénti 30.000 dinár bérleti díjat fizetek, majd megjelenik az árverésen egy helyi üzletember, és megvásárol 200 hektár szántóföldet 80.000 dinárért, és nem fizet semmit. Olcsóbb neki az állami földet művelni, mint a sajátját, mert nem fizet az öntözés után, valamint egyéb más adót sem. Valójában nem fizet senkinek semmit – és senkinek semmi. Ezért 30.000 dinár lehet a legtöbb, amit bérleti díjért fizethet az ember, ha egy dinárral is többet ad, az tiszta vesztesség. Nemhogy 80.000 dinárra licitáljon hektáronként… milyen számítás az, hol van még a kiadás és a bevétel, a trágya mennyisége, az előállított áru értéke, a gépek munkája és amortizációja stb. Sajnos, nem tud mindenki földet művelni, mert nincs mindenkinek Szerb Haladó Párt-könyvecskéje, mondja egy bánáti földműves.

Több millió eurós kár

Még akkor is, ha mindenki fizetne a szántóföldekért az államnak, amelyet az adott törvények alapján hosszabb időre bérel, a gyanús cégek és az erős, helyi gazdák több tízmillió eurót meghaladó károkat okoznak az állami költségvetésnek. Igazából az állam ezt meg sem engedné, ha azoknak, akik vezetik, nem származna hasznuk a szántóföldek ilyenfajta bitorlásából.

A Mezőgazdasági Minisztérium Földhivatala a helyi önkormányzatoktól származó adatok szerint meghatározta a 2019/2020-as agrárgazdasági évre, hogy az átlagos bérleti díj Szerbiában 196,23 euró hektáronként, és ha ezeket a földeket a megfelelő bérlőknek adta volna bérbe, azaz valódi gazdáknak a piaci ár szerint, jobban kitöltötte volna a költségvetést, mint ahogy tette. A földhivatal adatai szerint, az összes bérbe adott földterület nagysága 271.129,12 hektár. Ha az állam 300 euróért adta volna bérbe a szántóföldeket, 81 millió eurót nyer, így viszont mintegy 30 millió euróval kevesebbet kapott.

Azért változtatta meg a mezőgazdasági földterületről szóló törvényt az állam az elmúlt években, hogy hosszú távú bérletet tudjon biztosítani a külföldi cégeknek, a hazai iparmágnásoknak és a szarvasmarha-tenyésztőknek, közben megváltoztatott néhány olyan szabályozást is, amelyek folytán, mint kiderült, veszélybe kerültek a szántóföldek, a falvak és a gazdák. Ugyanis a költségvetési rendszerről szóló törvény 2015 végén bekövetkezett módosításával megszüntették a mezőgazdasági földbérletből származó jövedelem célszerű használatának jellegét.

Ez azt jelenti, hogy a helyi önkormányzatok, illetőleg a tartomány és a köztársaság nem kötelesek az állami szántóföldek elárverezésén összegyűlt pénzt mezőgazdasági területek rendezésére fordítani, hanem más célokra is költhetik azt. Olyan területeken tudnak anyagi hiányokat pótolni azzal a pénzzel, amelyeknek semmi közük a mezőgazdasághoz, azaz a földterületekhez. Ebből kifolyólag fogalmunk nincs, hogy hova kerül az a pénz, amit a külföldi cégek és a hazai bérlők fizetnek az agráralapba.

A civil társadalmi szervezetek kutatásai alapján kiderült, hogy 2014 és 2019 között a mezőgazdasági földterületek kiadásából és felhasználásuk megváltoztatásából összegyűlt mintegy 140 millió eurót nem a célnak megfelelően költötték el. Tehát nem olyan előírt intézkedésekre folyt a pénzt, mint például az öntözés és a vízelvezetés, a jégvédelmi intézkedések, a csatornák és dűlőutak karbantartása, a tagosítás, a földminőség ellenőrzése, a mezőőrszolgálat stb.

Amennyiben valaki azon csodálkozna, hogy hogy létezik az, hogy Alexandar Vučić kormányzása alatt megy tönkre a mezőgazdaság, miközben egyre többen szavaznak a haladókra vidéken, figyelmen kívül hagyja azt az egyszerű tényt, hogy tízszer kevesebb a legálisan bejegyzett gazdák száma, mint a bejegyzett gazdaságoké. A családi gazdaságokra épülő mezőgazdaságot teljesen tönkretették, a vidéknek és a mezőgazdaságnak már egyre kevesebb köze van egymáshoz. Minél kevesebb a vidéken bejegyzett gazdák száma, annál nagyobb a haladók támogatottsága. A legutóbbi választásokon a haladók a szavazatok több mint 80 százalékát elnyerték vidéken, ugyanakkor a regisztrált gazdálkodók száma évről évre drasztikusan csökken.

A hivatalos statisztikák szerint 2015-ben 90.587 bejegyzett gazda volt Szerbiában, jelenleg pedig körülbelül 65.540-en vannak. Tehát csak az elmúlt három évben eltűnt a bejegyzett gazdák egyharmada. A helyzet minden bizonnyal még tragikusabb lenne, ha elemezni tudnánk a helyzetet 2012-től leszámítva, ám ilyen adatok nem állnak rendelkezésünkre. Tehát akkor miért is csökken egyre jobban a bejegyzett gazdák száma? Nyilván azért, mert egyre kevesebb ember tud megélni a mezőgazdaságból úgy, hogy pénze is maradjon a társadalombiztosítási járulék befizetésére. És mi az oka annak, hogy egyre többen szavaznak Vučićra vidéken? Nyilván a propaganda és a szegénység. Annak hamis reménye, hogy majd a helyzet javulni fog.

Slađana Gluščević