Némi, de korántsem szokatlan várakozást és idegjátékot követően végre megkezdődött a második félév Szerbia központi részében is. Míg az úgynevezett orvosi team a vajdasági kezdés ügyében – hasonló idegjátékot követően – igen határozott volt, addig a múlt hét végi döntést némi vacillálás előzte meg. Igaz, még kedden közölték, hogy az alsósok számára egész biztosan jelenléti oktatást kell tartani, csütörtökön pedig az is kiderült, hogy a többieknél a második, vagyis a „sárga” modellt, azaz a kombinált oktatást kell alkalmazni az egész országban, tehát nálunk, Vajdaságban is.

A bizonytalanságnak oka van, hiszen a válságtörzs jóslata beigazolódott, és a járvány terjedése a legrosszabb korábbi időszakokat is túlszárnyalja.

A szerbiai gyermekgyógyászok szövetsége úgy véli, hogy az iskolakezdés klasszikus módja, vagyis a „visszatérés a padokba” minden bizonnyal óriási számú újonnan fertőzött és nagyobb számú kórházba kerülő gyereket eredményezne – jelentette a FoNet hírügynökség.

Egyik-másik oktatási szervezet szintén hangot adott az aggályainak, sőt internetes aláírásgyűjtésbe is kezdtek, Branko Ružić oktatási miniszter viszont nem osztja ezeket a nézeteket, szerinte ugyanis nincs ok a szünidő meghosszabbítására. Amennyiben „összeérne” a Covid- és az influenzajárvány, akkor alkalmazkodni kell majd a konkrét helyzethez.

@kc = A „lógás” változatai

Most már valóban hosszú ideje tart ez az áldatlan állapot. Lassan azt vesszük észre magunkon és másokon is, hogy kénytelen-kelletlen alkalmazkodunk a kellemetlenségekhez, olykor maszkot húzunk az orrunkra akkor is, ha arra egyébként semmi nem kötelez bennünket, és még némi előnyét is felismerjük, így például a maró reggeli hidegben kifejezetten jólesik, hogy nem fázik annyira az orrunk, miközben a dolgunkra igyekszünk.

A gyerekek még a felnőtteknél is jobban alkalmazkodnak az újonnan előállt helyzetekhez, sőt igyekeznek minél inkább a saját javukra fordítani.

A téli szünidő „ráérős” idején kezdett beszédtémává válni tanügyi körökben, hogy a járványhelyzet egészen új szokásokat kezd meghonosítani.

Amióta világ a világ, a diákok mindig igyekeztek egy kicsit elbliccelni a kötelezettségeiket, és rendkívül kreatív módok kutatták azokat a lehetőségeket, amelyek révén ideig-óráig ki tudták vonni magukat az iskolai kötelezettségek alól, esetleg elkerülhették a tanórán való részvételt vagy az iskolába menést.

A jelenség kevésbé körmönfont formáit lógásnak, szökésnek, pejoratív formában iskolakerülésnek szokták nevezni. Tanári berkekben kellően el nem ítélhető, megtorlásra érdemes, középiskolákban olykor a „kirúgás” veszélyét rejtő függelemsértésként tekintenek rá, bár ilyesmire elég ritkán kerül sor.

A tömeges iskolakerülés legdurvább módja a NATO-bombázások után napi szinten ismétlődő középiskolai bombariadó-hullám volt. A csöppet sem ártatlan telefonos bejelentések miatt haladéktalanul ki kellett üríteni az iskolákat, kivonult a rendőrség, és hosszas kutatást, keresgélést követően közölték: vakriasztás volt, nem találtak robbanószerkezetet, lehet folytatni a munkát – éppen csak a diákokat nem lehetett aznap már begyűjteni a környező vendéglátóhelyekről. Tartott ez hónapokig, míg végül a rendőrök megunták a dolgot, és „kiderítették”, hogy a hívások melyik jól menő kávézóból érkeztek.

Nem valószínű ugyan, hogy a hely üzemeltetőjét komolyabb szankciót érték volna, tény viszont, hogy a bombariadók megszűntek. Ellenben a záróvizsgát megelőzően mind mai napig „terrorelhárító ellenőrzést” tartanak az iskolákban, és a rendőrség lepecsételi a vizsgahelyszínek bejáratát.

@kc = A kár, ami haszonnal is jár(hat)

A koronavírus-járvány természetesen tálcán kínálja a „jogos lógás” összes lehetőségét, és iskolai körökben szinte mindenütt jelentősen növekedett az esetek száma. Az okok vagy kifogások között a legkülönfélébb „mutációk” bukkantak fel: „kaparja a torkom”, „rosszul érzem magam, fájnak a csuklóim”, a szüleim, a testvérem, a nagyszülők és a népes család számos közelebbi vagy távolabbi tagja elkapta a fertőzést, és közvetlen kapcsolatban voltam velük stb. Ezek olyan „érvek”, amelyekkel egy-egy tanár, osztályfőnök nemigen tud mit kezdeni: hazaküldi a tanulót.

A Belgrádi Gimnáziumok Fóruma nevű befolyásos érdekvédelmi szervezet szerint a jelenség nem a ma már vállalhatatlan szóhasználattal élve „problémás” vagy „rossz” diákok körében általános, de élen járnak benne a kitűnő tanulók is.

Azok, akik az első félév végén meg akarták őrizni a jó jegyeiket, a járványra hivatkozva nem jöttek iskolába. Idén valamivel kevesebben a korábbiaknál, ugyanis idén a tárca eltörölte azt a szabályt, hogy elég a szülőnek igazolnia, ha a gyerek lázas. Most orvosi igazolásra van szükség, ellenben a fertőzés gyanúja esetén addig nem kell iskolába jönni, amíg nem kapnak negatív tesztet. Az egészben talán az a legrosszabb, hogy a legtöbb szülő maga is támogatja ebben a gyermekét. Ha a diák rendre kimarad az iskolából, a probléma gyökere a család, a szülök körében keresendő, és sajnos nem orvosolható azzal az elszánt szülői fogadkozással, hogy „az ő gyereke jövőben egész biztosan rendszeresen jár majd iskolába, és sokkal többet fog tanulni”, véli a szervezet elnöke.

Most egy ideig marad a múlt évből jól ismert A hét és B hét, valamit a másnaponként váltakozó online és jelenléti oktatás. Ez szintén tág teret ad a „lógás” és más tanulói fondorlatok újabb és egyre kreatívabb formáinak, ami a problémamegoldás terén akár még haszonnal is járhat.

 BERETKA Ferenc