„Én csak azt mondom, Pelikán elvtárs, a nemzetközi helyzet egyre fokozódik.” Mintha Bacsó Péter A tanú című filmjéből kilépve (ismét) önállósulni látszana a fenti mondat, ezúttal azonban a „nemzetközi” helyett a „keleten” szót kellene beiktatni.

Természetesen az orosz–ukrán háborúról van szó, amelynek a végkifejlete méltán megérdemelné a „mennyei” jelzőt, hiszen csak a jó Isten tudja, hogy mi lesz a vége. Egyelőre annyi bizonyos, hogy jó nem, ugyanis az orosz veszteségek annyira eldurvultak, hogy a kémből lett diktátor és fullajtárjai egyre gyakrabban emlegetik a nukleáris fegyverek bevetését. És már nemcsak a saját területükről, hanem a vazallus országából, nevezetesen Fehéroroszországból is.

Ezt a fegyvercsörtetést és ökölrázás az egész világ feszült figyelemmel kíséri, hiszen – ezúttal valóban – az egész emberiségről, illetve annak esetleges kipusztításáról van szó.

Az internetet böngészve, főleg az utóbbi napokban, garmadával találhatók információk és nemzetközi tekintélyű szakemberek véleménye, elemzése arról, hogy a szemben álló felek milyen mennyiségű tömegpusztító fegyverrel rendelkeznek, s azok esetleges bevetése milyen hatást váltana ki.

Nagyjából valós adatnak tekinthető, hogy a hidegháború idején a Szovjetuniónak 40 000, az Amerikai Egyesült Államoknak pedig 30 000 atomtöltete volt. Az a mennyiség akkor elegendő lett volna arra, hogy hússzor kipusztítsa az életet a Földön. A későbbiek során, a nyögvenyelősen folytatott leszerelési tárgyalások eredményeként ez a szám az oroszok részéről 6000 alá csökkent, míg az USA ennél is tíz százalékkal kevesebb atombombával rendelkezik. A többi atomhatalomnak (Kínának, Nagy-Britanniának, Franciaországnak) néhány száz nukleáris robbanófeje van. Látszólag ez a mennyiség elenyésző, de bőven elegendő az élet megsemmisítéséhez.

A hadfelszerelés azonban nem tekinthető döntő tényezőnek, az a kérdések kérdése, hogy egyik vagy másik atomnagyhatalomnak lenne-e mersze megnyomni azt a bizonyos piros (fehér, sárga, kék…) gombot, hiszen mindenki tudatában van az elkerülhetetlen következménynek. Elég lenne egy orosz rakéta vagy bomba, a NATO minden bizonnyal gyors és nem utolsósorban tömeges ellencsapással válaszolna, amire az oroszok viszontválaszolnának, és ez már megállíthatatlan folyamat lenne.

A különféle vélemények sorai között olvasva, a szakemberek és tudósok azt igyekeznek kitalálni, hogy melyik fél meri megindítani ezt a folyamatot. Az már eddig is kiderült Putyin szavaiból, hogy ha veszélyeztetve éri Oroszországot, vagyis nem nyeri meg az ukrán háborút, akkor beveti a nukleáris fegyvert. Ezt azért is megtenné, hogy mentse a saját bőrét. Amennyiben nem tud a népe számára elfogadható harctéri eredményt felmutatni, akkor az politikailag a fejébe kerül.

Az ellentáborban sem sokkal jobb a helyzet, Biden amerikai elnök ugyanis megválasztása óta többször is bebizonyította, hogy nála valami nincs rendben az „irányítótoronyban” (a fejében), hiszen összekeveri az országok nevét, történéseket. Mondjuk ki nyugodtan, nála a szenilitás jelei igencsak megmutatkoznak. És ha egyszer úgy dönt, hogy útjára indítja a rakétákat?

Nos, a katonai szakértők szerint ez nem olyan egyszerű, hiszen többlépcsős döntéshozatal előzi meg a végzetes intézkedést. Az emberiség tehát abban bízhat, hogy a két elnök körül levő legmagasabb rangú tisztek és politikusok között talán akad egy normális is.

Annak ellenére, hogy a nukleáris robbanás a nép hiedelme szerint egyenlő a világ végével, az atomtudósok és katonai szakértők váltig hangoztatják, hogy a ledobott bomba nagyságától függ a tragikus „eredmény”. Hetvenhét és fél évvel ezelőtt a Hirosimára ledobott bomba 15 kilotonnás volt, ami 15 000 tonna klasszikus robbanóanyag (trotil) erejének felel meg. Ezeket taktikai nukleáris robbanófejeknek nevezik, mert hatósugaruk legfeljebb harminc kilométer, ebben a körben azonban szó szerint mindent elpusztít, a robbanás középpontjában ugyanis több mint hatezer Celsius-fok hő keletkezik, tehát hatására minden élőlény lényegében elpárolog. Másodlagos hatás a lökéshullám, míg a harmadik a gamma-sugárzás, ami rövidebb vagy hosszabb idő után daganatos betegséget (rákot) okoz.

Az elmondottak azonban csupán elméleti következtetések, illetve a tudósok számításain alapulnak, hiszen a két, Japánra ledobott atombombán kívül csupán a kísérleti robbantásokból szerzett adatokra támaszkodhatnak a szakemberek, azok pedig egészen mást mutatnak, mint amikor emberek kerülnek őrült diktátorok célkeresztjébe.

Egyébként a nukleáris robbanás középpontjában keletkező hővel kapcsolatban megkérdeztek egy tudóst, hogy mivel tudná összehasonlítani.

– Az olyan, mintha ránk szakadna a nap! – mondta a tudós koponya.

BOTH Mihály