„Meg akarjuk tanítani fiataljainknak, hogyan néz ki országunk büszkesége, hiszen a hadseregünk a mi büszkeségünk, okítani akarjuk őket, hogy valamit megtanuljanak hadseregünk történelméről, tanítani akarjuk őket hazafias hagyományainkra, arra, hogy naponta hallgassák meg országunk himnuszát, hogy visszatérjen a fegyelem, de arra is, hogy megtanuljanak valami fontosat a jövő érdekében is, nevezetesen, hogy hogyan kell használni a fegyvert.”

Imígyen szóla Nebojša Stefanović, és nem dőlének össze a falak, nem pattantak el a reflektorok, de még a kamerák kijelzője sem tudatta a világgal, hogy SYSTEM ERROR…

Nebojša Stefanović. A védelmi miniszter. Aki 1976-ban született, sorkatona pedig 2003-ban volt, Újvidéken (pontosabban Péterváradon), olyan időszakban tehát, amikor már „legyőztük a NATO-t”, s a testvérnépekkel való kölcsönös és tömeges gyilkolást is befejezte Szerbia. „Emlékszem a szép napokra, amelyeket a hadseregben töltöttem, az emberekre, akikkel ma is anekdotázunk az ott töltött napokról, de mindenekelőtt a büszkeségre, amelyet Szerbia címere, zászlaja és egyenruhája jelentett” – írta a miniszter a közösségi médiában életének erről az időszakáról, immár jóval később. Hogy akkor miért is halogatta, ameddig csak tehette, ezt a „nemes szolgálatot”? A korábban hatályos törvények értelmében ugyanis a sorkatonai szolgálatot Szerbiában a fiatalemberek huszonhetedik életévükig tologathatták jogszerűen (de azt sem olyan egyszerűen…), utána vitték őket. A dátumok alapján az ifjú Nebojša Stefanović az utolsó pillanatig kivárt, hogy a hazát szolgálhassa a masszív krumplipucolással, az értelmetlen sárban kúszással, a minden logikát nélkülöző parancsok teljesítésével és a felesleges ügyeletekkel.

Megértjük.

Mi is ezt tettük volna a helyében.

Szerbiában az utolsó sorkatonai kontingens 2010 decemberében vonult be, s már 2011 januárjának első napjától az országban a hivatásos katonai állomány vette át a többnyire tizenkilenc éves, kötelezően egyenruhába bújtatott fiatalok helyét az ország védelmi rendszerében. Véget ért az az időszak, amelyre nemzedékek emlékeznek oly nosztalgikusan, mondván, ott aztán férfit faragtak belőlük… Miért, előtte mik voltak? Emberek, akik naponta tisztálkodtak, naponta váltottak zoknit és alsóneműt, a méretüknek megfelelő ruhadarabokat hordták, a napi rutinjukban volt némi észszerűség, az életükben rend, volt munkájuk, családjuk, szeretteik, barátaik, eljártak szórakozni, tették vagy nem tették a dolgukat… A „férfi”, miután besorozták, valami olyan több évszázada kialakított rítus szerint élt és cselekedett, amelynek értelmét keresni is maga volt a lázadás.

A „férfi”, aki a kaszárnyából kikerült, miután az életéből elvesztegetett értelmetlen gyakorlatokra tizennyolc, tizenkét, kilenc vagy hat hónapot (korszaktól függően), megbízhatóan büdös és kiábrándult volt, bőrbetegségei voltak, némi krónikussá vált fájdalommal kiegészítve itt-ott, amit a körülményeknek nem megfelelő ruházatban végzett szabadtéri tevékenység közepette szedett össze, esélyesen vitaminhiányban szenvedett a következetesen pocsék és minőségtelen élelmezés következtében, ami után már biztosan képes volt megenni mindenféle összeöntögetett kutyulékot. Köszi…

S hogy miért is idézzük meg most a sorkatonaság egyszer már, úgy hittük, véglegesen magunk mögött hagyott szellemiségét?

Mert a nevezett miniszter, Nebojša Stefanović az új év első napjaiban ismételten előhozakodott a pompásnak hitt ötletével, nevezetesen, hogy Szerbiában ismét be kéne vezetni ezt a csodálatos intézményt.

A fegyveres erők civil kontrollját végző személynek (ez kellene hogy legyen a miniszter) az a dolga, hogy a lehető legkorszerűbb módon és eszközökkel biztosítsa az ország védelmét. A miniszternek ugyanakkor nem dolga, hogy valami nosztalgikus emlékképektől feltüzelve dicsőségről, hazaszeretetről és egyebekről papoljon, különösen, ha ezt a dicsőséget és hazaszeretetet kizárólag bűzlő egyenruhákban, rühatkás pokrócok alatt pácolódva képzeli el. Szerbia jelenleg neutrális államként határozza meg magát a világpolitikai porondon, habár ez (szerbre lefordítva) leginkább azt jelenti, hogy nem kíván a NATO-hoz csatlakozni, s mint ilyennek, nagy hadseregre nincs is szüksége. Korlátozott létszámú, jól kiképzett, jól megfizetett hivatásos katonai állományra viszont igen, amelyet ki lehet egészíteni azokkal, akik szívesen jelentkeznek önkéntes katonai kiképzésre. Vannak ilyen emberek, nincs is ezzel semmi baj, a lényeg az, hogy a haderő többségét a profik tegyék ki, a szó minden értelmében.

Úgy tűnik, a hivatásos hadsereg nem igazán népszerű munkahely. Állítólag nagy a lemorzsolódás, mert hát nem igazán versenyképesek a fizetések, a körülmények is hagynak kívánnivalót maguk után, a kor is megteszi a magáét…

És ezt a helyzetet meg kellene oldani. A megoldás viszont nem az, hogy megint visszaparancsolunk mindenkit a kaszárnyákba. Ez ugyanis sokkal drágább, mint a jól felszerelt, jól megfizetett hivatásos hadsereg fenntartása. Hatalmas tömegeknek kellene biztosítani a szállást, ellátást, felszerelést – olyan körülmények közepette, amikor országszerte egy évtizede elhagyatottan álló laktanyák rohadnak szét, s a korszerű fegyverzet is inkább csak álom, mint valóság. Az meg már mégiscsak a világ vicce lenne, ha az esetleges sorozottaknak M–48-as puskákkal kellene gyakorolni a robotpilótákkal vívott háborúk korában…

A köztársasági elnök úgy számol, hogy csak a szállás és élelmezés biztosítása évente hetvenmillió euróba kerülne, amennyiben valóban visszaállítanák a sorkatonaságot. És akkor még szó sem volt a katonák juttatásáról, ami további dinármilliárdokat emésztene fel. Aleksandar Vučić egyébként közvitára bocsátaná a kérdést.

Nebojša Stefanović viszont lelkes. Mert szerinte csak a sorkatonaság visszaállításával erősíthető a hazafias szellem. Akármit jelentsen is ez.

A 021.rs portál január elején valamivel több mint ötezer embert kérdezett meg, hogy mi a véleménye a kötelező sorkatonaság visszaállításáról. A megkérdezettek hatvankét százaléka azt válaszolta, esze ágában nem lenne bevonulni, és csak huszonnyolc százalék mondta azt, hogy amennyiben bevezetnék ezt a kötelezettséget, eleget tenne annak.

Az újvidéki portál felmérése adatainak némileg ellentmond a Belgrádi Biztonságpolitikai Központ (Beogradski centar za bezbednosnu politiku) két hónapja közzétett kutatása, amely szerint a megkérdezettek hetvenhárom százaléka szerint vissza kell állítani a sorkatonaságot „a fiatalok fegyelmezése és a hagyományok” miatt.

Amint azt már említettük, jelenleg is van arra lehetőség, hogy aki szeretne, jelentkezzen önkéntes katonának. Annyira azért nem népszerű ez a lehetőség, hiszen bőven van szabad hely a kaszárnyákban. Nem igazán érthető tehát, hogy ha valóban relevánsak az országos mérési adatok, hol van ez a hetvenhárom százaléknyi ember. Hacsak nem a más hímtagjával való csaláncsépelés esete forog fenn…

Akárhogy is, ezt a nagyon hülye ötletet nagyon gyorsan el kellene felejteni.

KOCSÁNYOS Pálma