Politizálhat-e egy pedagógus az iskolában? A kérdésre legtöbben azonnali „nem”-mel válaszolnak, mivel a politika szó hallatán szinte mindenki pártpolitikai tevékenységre gondol, az ehhez kapcsolódó összes negatív és kétes erkölcsi értéket hordozó felhanggal együtt. Messzire vezetne, ha itt most elemeznénk a politika minden megjelenési formáját, amelyeket pedagógusok jóváhagyásával, gyerekek jelenlétében vagy gyerekek fel- és kihasználásával „követnek el” kampánylázban égő politikusok.

Mindenki gondolja át, vajon politizál-e az a tanár (iskolaigazgató), aki megengedi, vagy esetleg utasítja a diákjait a politikai rendezvényen való részvételre? Ennél még fontosabb kérdés, hogy az a tanár, aki elutasítja vagy megtiltja a diákjainak a pártpolitikai eseményen való részvételt, ő nem politizál? Mi a helyes magatartás a pedagógus részéről? A törvény persze elég egyértelmű az ügyben, de ez a tény csak tovább bonyolítja a helyzetet.

A kérdésekre adott válaszadást az olvasóra bízom.

A pedagógus helyzetét inkább illusztrálom négy igaz történettel, amelyek velem és a tanítványaimmal történetek meg, mindegyik másik generációban. Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy nem ugyanarról az osztályról van szó, tehát nem egyedi jelenség, amiről írok. A gyerekek képesek összefüggések felfedezésére, és bizony meglehetősen kritikusak, amikor levonják a következtetéseiket. Nem írom meg a saját reakcióimat s a válaszaimat a kérdéseikre, a felfedezéseikre, hogy ne befolyásoljam az olvasót a fenti dilemmáról való gondolkodásban. A hat–tíz évesektől talán váratlan bevillanások, az összefüggések felismerésekor érzett érzelmi töltet olyan viselkedést is eredményezhet, amely nem mindig illedelmes, konvencionális. A leírt esetekben viszont szerintem nagy hiba lett volna, ha az elszólásokkal, a formával foglalkozunk, és nem azzal a mindennél lényegesebb pillanattal, amikor tanúi lehettünk egy-egy gyerek gondolkodásában annak, ahogyan megmutatkozik az, amiért dolgoztunk velük: a tanultakban a kapcsolatok felismerése, ezekből következtetés, kritikus, önálló és rendkívül kreatív, továbbmutató módon.

Első osztályban (hétévesek):

A szünetben a gyerekek, akiknek iskolában dolgoztak a szüleik, beszélgettek arról, hogy mit fognak vásárolni a napokban, merthogy anya vagy apa fizetést kapott. Inflációs, szűkölködő időkben történt az eset, nagy dolog volt, ha valaki végre megkaphatta a télikabátot vagy más, számára fontos dolgot. Arról is szó esett, hogy kevés a fizetés. Ezt a beszélgetést a többi gyerek is hallotta, s becsöngetés után, az óra kezdetén az egyik kisfiú felállt, és körbemutatva a tanteremben igen csalódottan, szinte felháborodva megkérdezte tőlem, még a kötelező magázódást is elfelejtve:

  • Te „ezt” pénzért csinálod?!

A többi gyerek, ki-ki a tapasztalati tudása szerint, komolykodva magyarázta neki, hogy bizony, fizetés jár a tanító néniknek, de nagyon kevés.

Negyedik osztályban (kilenc-tíz évesek):

Történelmet és földrajzot is tanultunk. Akkoriban még a világ távolabbi részeinek eseményeivel és a jellegzetesebb városokkal, épületekkel, ismert emberekkel is megismerkedtünk, miután a szerbiai és környékbéli országokról megtanultuk, amit kellett. Csoportokban dolgoztunk, egy héten át mindegyik csapat könyveket, képeket, térképeket tanulmányozott, idővonalat készített. Amikor elkészültek, sorra mindegyikük bemutatta a többieknek a munkáját, a felfedezéseit. Az Amerika-csoport – egyebek mellett – New York épületeiről is mesélt. Nem is volt lényeges információ, csak mellesleg jegyezték meg a Empire State Building építésének dátumát, s folytatták volna tovább a bemutatót, amikor egy másik csapatból egy hang (egy töltelékszó beszúrásával fűszerezve):

  • B… meg! Itt meg még éppenhogy elmentek a törökök!

 

Szintén negyedikben:

Vizekről tanultunk. A talajvíz, a termálvizek, a víz mozgása és hasonlók voltak terítéken. Miközben haladtunk a környékünk föld alatti vizeinek tanulmányozásában, a gyerekek számára új fogalmi struktúrába került a városukon kívüli terület, tágult egy kicsit a világ, s a lakóhelyük, Zenta egyszerre csak része lett egy nagyobb és felsőbbrendűbb egységnek, a természet egy tágabb területének. Kiderült, hogy a termálvíz, ami a felszín alatt helyezkedik el, kapcsolatban van azzal a vízzel, ami a szomszédos községekben is megtalálható. S jött a kérdés:

  • Ha ugyanaz a víz van alattunk is, akkor Zentán miért nincs termálfürdő, és miért nem fűtünk a melegvízzel?

És újra első osztály:

Már napközis tanár voltam, kétnyelvű csoporttal, vegyes korosztállyal. Az újakat, az elsősöket faggatták a nagyobbak, hogy ki kicsoda, honnan jön, kik a barátai, egyebek. Volt, aki magyarul, s volt, aki szerbül próbálta megértetni magát. Gyerekeknél, ha együtt játszanak, könnyen megy a kommunikáció:

– Te félig szerb vagy, félig meg magyar?

– Nem.

– De anyukád szerb, apukád magyar, igaz?

– Igaz.

– Akkor félig szerb vagy, félig magyar.

– Nem. Én egészen szerb vagyok, meg egyészen magyar vagyok – magyarázta a kisebb, miközben mindkét kezével végigmutatott a saját testén.

Vajon politizálunk-e mi, pedagógusok, amikor így vagy úgy reagálunk a leírtakhoz hasonló jelenségekre?

BERZE Gizella