A héten felgyorsultak az események az oktatásügy berkeiben olyannyira, hogy a jegyzetíró kapkodja a fejét, mivel is foglalkozzon előbb, és mit halaszthat, mondjuk, egy héttel későbbre.

Szerbiában április 19-én, hétfőn a fölsősök és a középiskolások számára is újraindult a tantermi (az anyaországban úgy nevezik, jelenléti) oktatás. A szeptember óta érvényes, rövidített tanórás, kombinált formában folyik, és az elhangzott nyilatkozatokból ítélve júniusig nem is fog változni a helyzet. Az óvodások és alsósok számára, mint tudjuk, szeptember elseje óta (a különleges járványügyi intézkedések szigorú alkalmazása mellett) folyamatos az oktatás. Átmeneti iskolabezárásra és teljes körű távoktatásra csak a fölsősöknél és a középiskolásoknál került sor.

Bár Magyarországon jóval korábban beharangozták, április 19-én mégsem nyitották meg az intézmények kapuit, a teljes iskolabezárást követően csupán az óvodások és az alsósok indulhattak el újra.

Eredményes értékelést!

Nálunk, ahogy az lenni szokott, a tanügyminisztérium szétküldött egy rövid és tömör, ám követelményeiben szárnyaló, ugyanakkor fából vaskarikára emlékeztető eligazítást az újraindulás kapcsán. Ebben a tanításról egy kevés, az osztályzásról annál több szó esik olyannyira, hogy az egyébként megfelezett óraszámú és kevés érdemi tevékenységre időt adó 30 perces tanórákon elvárják, hogy a tanár „folyamatosan figyelemmel kísérje és értékelje a tanulói teljesítményeket úgy, hogy az ne jelentsen többletterhet sem a diák, sem a tanár számára”.

Továbbá nyíltan megfogalmazzák az oktatásirányítás azon óhaját, hogy a tanulók eredményesen (értsd: megfelelő érdemjegyekkel) befejezzék a tanévet, ezért „az oktató-nevelő munkát úgy kell előkészíteni és megszervezni, hogy a megfelelő tartalmak és tevékenységek által a kitűzött kimeneti követelmények megvalósítását szolgálja”. Ennek során „az osztályzással a tanuló igyekezetét és a munkában elért eredményeit kell értékelni”. Különösen… – és itt hosszas felsorolás következik az oktatás korszerűnek számító, rendkívül időigényes, így főképp a jelen oktatási körülmények között szinte megvalósíthatatlan formáiból, mint pl. az esszé, a vita, az előadás, a formatervezői megoldások, a kutatómunka, a projekttevékenység, tanulói portfólió, modellezés stb., ugyanakkor külön hangsúlyt kell fektetni „azokra a tartalmakra és tevékenységekre, amelyek kulcsfontosságúak a kimeneti követelmények elérésében.”

Mindezt a rendes tanítási napok felében (a másik fele online zajlik), annak is csupán a kétharmadnyi ideje alatt (negyvenöt helyett harminc perc alatt) kell(ene) megvalósítani. Némi fejszámolás után kijön, hogy az eredeti tanítási idő mindössze egyharmada alatt!

Ki bukott meg az érettségin?

De ha már a fejszámolásnál tartunk: ilyesmivel egyre kevesebben fogják terhelni magukat a jövőben, hiszen nem is igen fog ez menni.

Gondolom azok után, hogy hosszas késedelemmel a múlt héten nyilvánosságra hozták a (jövő tanévre halasztott) állami érettségi vizsga első próbatesztelésének eredményeit, ami a négyhónapnyi vacillálást követő kénytelen-kelletlen megszólalás után meglehetősen felkavarta a közvéleményt, pedig semmilyen váratlan fordulatot nem hozott, csupán újfent szembesített bennünket (most épp a középfokú) oktatás évtizedes fiaskójának kényszerű következményeivel.

Ebből ugyanis kiderült a sivár valóság: a jövő akadémiai polgárai a számukra előírt matematikai ismereteknek csupán egytizedét sajátították el, országos átlagban ugyanis csak minden tizedik vizsgapéldát tudták megoldani. A szakközépiskolások ennek is csak a felét: a húsz feladatból egyetlenegyet.

De a többi tantárgy esetében sem sokkal jobb a helyzet, az eredmény el sem éri vagy alig haladja meg az egyharmadot.

Egy kicsit legyezgetheti a hiúságunkat, hogy a magyar anyanyelvi teszteken „kiugróan jó”, mintegy 65 százalékos eredményt értek el a tanulóink, ám ebből a tényből merész dolog lenne messzemenő következtetéseket levonni mindaddig, amíg nem tudjuk összehasonlítani a feladatsorokat és az értékelést, mondjuk, a szerb anyanyelvi tesztekkel, de még inkább, amíg nem ismerjük a többi tantárgyból kitöltött azonos, de magyar nyelvű tesztek eredményeit. Ha azokon is az átlagnál sokkal jobb teljesítményt nyújtottak a diákjaink, akkor lesz csak valós alapja az elégedettségnek.

A sajtóban elkeseredett szalagcímek tudatták a lesújtó hírt: volt olyan lap, amely szégyenletesnek, mások katasztrofálisnak értékelték a vizsgaeredményeket. Az Istinomer portál szerint „az állam többszörösen megbukott az érettségin”. Az egyik legolvasottabb szerb nyelvű oktatási blog (Klotfrket) szerzője úgy értékeli, az állami érettségi első próbájának sikertelensége „óriási pofon a szerb oktatásnak”, az illetékesek becslései ellenére ugyanis a felmutatott ismeretek messze elmaradnak a várt színvonaltól. Ezek az irreális elvárások az oktatásirányítás tudatlanságát bizonyítják, azt, hogy nem ismerik az oktatás jelenlegi állapotát, és folyton sminkelni próbálják az eredményeket.

Magunk egy pillanatig sem rejtettük véka alá a meggyőződésünket, hogy a próbatesztelést követő mélységes csend, továbbá a valós állami érettségi bevezetésének újabb elodázása mögött részben a kísérleti tesztelés sikertelensége, részben az „éles” teszt esetleges kudarcba fulladásának esélye bújik meg, ami meglehetősen rossz fényt vetne a rengeteg külföldi és hazai pénzt felemésztő, de fiaskót fiaskóra halmozó hazai „reformtevékenységre”.

Közben kiderült, az általános iskolai kisérettségi próbája hasonlóan kétségbeejtő eredménnyel zárult. Ezen nem fog enyhíteni semmilyen tanévzáró sikerpropaganda, sem az a hamis kép, amit a bizonyítványokba bekerülő rengeteg kiváló érdemjegy fest majd.

BERETKA Ferenc