Olybá tűnik, hogy az illetékesek kissé „túltolták” az idei tanév beindítására és az oktatás megszervezésére vonatkozó derűlátást. A nagybetűs Élet ugyanis már az első héten megmutatta, hogy az oktatási „szemafor” színváltásának feltételeit elég bizakodóan szabták meg, úgyhogy a szerbiai községek egynegyedét (161-ből 40-et) már az első alkalommal át kellett sorolni az élénkebb színű zónába. A második héten tovább rosszabbodott a járványhelyzet, sőt az a korábbi téveszme is megdőlni látszik, hogy a diákok körében nem terjed a járvány.

Belgrádban nemcsak egész óvodai csoportokat küldtek izolációba, de a múlt hét folyamán százszámra tértek át középiskolai tagozatok, sőt egész iskolák (pl. a 9. Belgrádi Gimnázium) az online oktatásra.

Ahogy a Belgrádi Gimnáziumok Fórumának vezetője, de egyes fővárosi középiskolák igazgatói is megerősítették, mind a diákok, mind a tanárok körében nagy léptékkel nő a fertőzöttek száma. Vannak intézmények, ahol az osztályok 90 százalékában találtak legalább két pozitív tesztet produkáló tanulót. A jelenlegi mércék szerint ez már kellő ok arra, hogy az egész osztályt átmenetileg elkülönítsék, és távoktatásra küldjék. Ennek jelenleg érvényes időtartama 10 tanítási nap, azaz két hét.

Minisztériumi források megerősítették, hogy szeptember derekáig mintegy 2100 tanügyi dolgozónál mutattak ki a koronavírusos megbetegedést.

A „szemafort” átállították, de készülnek a távoktatásra

Branko Ružić oktatási miniszter szeptember 13-án még azt mondta „a jelenlegi helyzet reális, és az évi szabadságok, tengerparti nyaralások lecsapódása, ugyanakkor az oktatási rendszer továbbra is a legnagyobb fokú ellenállást mutatja a kórral szemben”. A miniszter azt is hozzátette, hogy „a fertőzött diákok és tanárok száma nagyon alacsony”.

Ezt a nézetet vallotta Ana Brnabić kormányfő is, aki a válságtörzs ülésén kijelentette: „az iskolák eddig biztonságos helynek bizonyultak“.

Az „iskolai szemafor“ működésének mércéit állítólag az „orvosi szakma“ eminens képviselő dolgozták ki a Batut Közegészségügyi Intézet közreműködésével. A válságtörzs „politikai része“ azonban, úgy látszik, most felül tudta bírálni a szakmai szempontokat, a kormányfő ugyanis bejelentette, „a válságtörzs egy része azt javasolta, hogy enyhítsenek az intézkedéseken, és ha egy vagy két tanuló megfertőződik, még ne kelljen az egész osztálynak távoktatásra mennie“.

A szakminiszter szintén hangsúlyozta, hogy a „szemaformodellt“ a helyszíni állapotoknak megfelelően meg kell újítani, és a Batut Intézet képviselőivel már dolgoznak a megvalósításon.

Egy napra rá már azt mondta, hogy „jelenleg nem lehet minden általános és középiskolában hagyományos módon tanítani“, ezért a „tanári kar köteles távoktatás formájában is előkészíteni az előadásokat, ha a valós helyzet ezt a modellt követeli meg“. Ugyanakkor kilátásba helyezte, hogy a vírus jelenlétére vonatkozóan rendszeresen tesztelni fogják a tanulókat, és ebben a szülők széles körű támogatására számít. Igaz, még aznap, szeptember 15-én délután visszakozott, és kijelentette: ilyen döntés még nem született.

Szeptember 16-án hivatalosan bejelentette, hogy a diákok tesztelésére csakis szülői beleegyezéssel kerülhet sor, de a nagyfokú ellenállás miatt erre egy ideig még várni kell, továbbá, hogy „kézi vezérléssel” átállították azt a bizonyos „szemafort”. Így a 16 főnél kisebb létszámú osztályok 3 fertőzött diák esetén térnek át a távoktatásra, a nagyobb létszámúakat pedig két fertőzött esetén két csoportra bontják, és kombinált modell szerint folytatják a tanévet. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az eddiginek a háromszorosára emelték a fertőzött gyermekek megengedett számát ahhoz, hogy modellt kelljen váltani (míg eredetileg ehhez egy 24 fős osztályban már 2 fertőzött elég volt, most a két 12-12 fős osztályban összesen 6 kell).

Mindenki másképp ünnepelt

A közvetlenül érintettek körében egészen más véleményeket lehet hallani, az iskolák ugyanis általában ellenzik a járványtani mércék enyhítését. Mivel megnövelték az egész osztály elkülönítésével járó esetszámot, jelentősen emelkedhet az átfertőzés üteme, annak pedig beláthatatlan következményei lehetnek. Az új fertőzöttek száma a mértani haladvány szerint növekedhet, és pár nap alatt jelentős számban kaphatnák el a vírust akár olyanok is, akik már felvették a védőoltást.

Az Orvosok és Gyógyszerészek Szakszervezetének elnöke szerint a szerbiai járványügyi helyzet romlásáért a politikai és az egészségügyet irányító hatalmat terheli felelősség, mert titkolják a járvány elleni védőoltások és egészségügyi eszközök beszerzésének körülményeit, az árakat, a jótállási időt stb, ugyanakkor egyre inkább érezhető a szakemberhiány. Az újonnan épített Covid-kórházakban (Újvidék, Batajnica, Kruševac) nincs megfelelő képesítésű szakkáder a legsúlyosabb esetek ellátásához.

Eközben a hatalom egy újonnan kitalált állami ünneppel (szeptember 15., a szerb egység és a zászló napja) volt elfoglalva, és újfent sikerült bebizonyítania, hogy a politikai pedofília legotrombább formái sem állnak tőle távol, ha bizonyos saját célok felnagyításához kellenek. Számos helyen óvodásokat és kisiskolásokat tereltek ki tömegével (vélhetően a szülők megkérdezése és hozzájárulása nélkül, bár még azzal együtt is aggályos) a városi főtereken tartott rendezvényekre, és használták fel őket politikai eszközökként.

Mindeközben a közvélemény izgatottan várta a péntek déli órákat, amikor kiderült, hogy hétfőtől további községek kerültek át a veszélyeztetett sárga, illetve piros zónába, ugyanakkor az illetékesek „megnyugtattak“ mindenkit, hogy a jövőben nem alkalmaznak „diszkriminatív intézkedéseket“, tehát nem fognak szigorúbb védelmi szabályokat hozni az iskolákban, mint amilyenek a kocsmák, fogadóirodák üzemeltetőire, sportrendezvények és politikai események szervezőire érvényesek (csak nem tartják be őket).

Arról nem tudunk, hogy a fentiek hallatán hányan és mennyire nyugodtak meg.

BERETKA Ferenc