Figyelemre méltó nyilvános vita vette kezdetét Losoncz Márk barátom két, a Szabad Magyar Szó és az Autonómia portálon közölt nyílt levelét követően (Nyílt levél Pásztor Bálintnak és Vicsek Annamáriának, ill. Nyílt levél a VMSZ-nek). A diszkusszió azóta saját életet él, s itt elsősorban Balla Lajos, Radics Viktória és Lepeš Josip megfontolandó válaszcikkeire gondolok.

Ide tartoznak azok a „továbbfűzések” is, amelyekre a Varga Dénes, Gyurkovics Virág és Parászka Boróka által Márkkal készített beszélgetésekben került sor – legutóbb pedig, január 24-én Valóban, mi lesz velünk, vajdasági magyarok? címmel újabb, egyszerre lemondó és bizakodó cikkel jelentkezett a vita indítója. Mindegyik szöveghez, ill. interjúhoz hosszasan lehetne kommentárokat fűzni, amely jelzi, újabb érdemes közéleti epizód vette kezdetét. A füzérből egy dolog hibádzik, amely egyben tünetértékkel is bír: a párt képviselőinek nyilvános és érdemi reakciói.

Különösen a második levél, valamint az utolsó Losoncz-cikk ingerel Vajdasági Magyar „Symposion” létrehozására. Nem kérdés, hogy erre szükség volna. Az már viszont lényeges kérdés, hogy mennyire előrehaladott az a közéleti állapot, amelyben vagyunk. Márk és a többiek ezzel kapcsolatosan tulajdonképp már mérleget vontak, ezzel párhuzamosan – és rövidebben – teszem meg én is.

Nézzük a helyzetet (jobb híján, mivel a gyakorlatnak színét sem látjuk) elméleti megvilágításban! Ha érdemben megvalósulhatna egy ilyen diszkusszió, amolyan „vajmagy” kerekasztal a közös dolgainkról, tartalmilag és ténylegesen miről szólna? Ez kruciális kérdés… Bizonyára nem arról, hogy az aracsi templom milyen varázslatosan fest bármely napszakban a Bánát síkján. Azt mindenki tudja, hogy e látvány megtekintésre érdemes, s jó eséllyel sokan szembesültünk is vele in situ, ott és akkor. Ennél „földibb” dolgokról lenne szó. Mondjunk pár példát!

Milyen igényeket támaszthatna a kollektív – ámde meglehetősen heterogén – ellenzéki „mi”? Velősen: a hatalmi kóceráj visszabontását. No, nem feltétlenül a pártét. Hogy ott miképp rendeződnek a belső ügyek, arra fütyülhetünk, mégpedig egészen addig, amíg csakugyan belsők maradnak, s nem ömlenek ki a külvilágba – például egyenesen rá a vajdasági magyar intézményrendszerre. Erről az utóbbi fél mondatról kéne néhány szót váltani! Az egyértelműségek sarokköve a Magyar Nemzeti Tanács helyzete, amelynek két évtized után végre valahára igazán független szervnek kéne lennie. Ez nem azt jelenti, hogy a VMSZ ne járulhatna hozzá a működéséhez, ám elemi érdek, hogy ne a párt tegye kvártélyos szolgálójává az MNT-t – hanem hogy az jelentsen messze többet és jobbat, mint a párt.

Jó-jó, méltatlankodhat ilyenkor (mondjuk) a VMSZ elnöksége a kerekasztalnál, de mégis hogyan a fenébe, ha más nem állít választási listát? Meg hogy: ne legyünk naivak, minden politikai pártnak az az érdeke, hogy valamelyest szétmásszon az adott társadalom szövetében. Az első elképzelt kontrakérdés nyomokban cinizmust tartalmazhat, hiszen ha egy hatalmi tér egypólusúvá válik, az minden más alternatív kezdeményezést nehézzé tesz – közvetve vagy közvetlenül egyaránt. Ennek a szövetébe most ne menjünk bele mélyebben, a lényeg, hogy ez bizony így van. Pláne, ha még rá is dolgozik egy politikai szervezet, mégpedig úgy, hogy csak hozzávetőlegesen válogat az eszközökben. A másik keresztkérdéshez meg annyit, hogy igen, a politika nem holmi pártszalonok falai között zajlik, hanem nyilvánvalóan azokon kívül is – ám illő és üdvös, ha a kifele irányuló törekvések korlátokba ütköznek, elkerülendő, hogy a társadalmi életet túlterheljék a mindenféle aspirációikkal. S ha már túlterhelés… A sokszínű és a „vajmagy” létezés egészét átfogni próbáló MNT lehetne annak (az egyik és legfontosabb) záloga, hogy ez ne történjen meg. Hogy hogyan, na, arról jót lehetne ötletelni a kerekasztal fölött.

Dobjunk be mindjárt egyet! A Szlovák Nemzeti Tanácsnál például már szokásszámba megy, hogy a Matica slovenská is állít választási listát. Úgy bizony! Egy közművelődési szervezet. Ezt meg lehetne fontolni a magyar közegben is, a kellően népes számú intézmények is síkra szállhatnának a mandátumokért. Persze, csak azt követően, hogy a párt leveszi róluk óvó kezét – vagyis nem elegendőek a VMSZ által összegrundolt, félig pártfüggetlennek látszó, ámde vaskosan „pártkötődésű”, „összefogásos” listák. Az lényegét tekintve „maszkirovka”, nem egyéb.

Itt pedig el is érkeztünk a következő lépcsőfokhoz az MNT-hez képest. Az elmúlt évtizedben történtek csúnya dolgok a vajdasági ég alatt, néhány helyütt újra kéne gondolni bizonyos személy(zet)i kérdéseket. Nem tisztogatásra, karatergyikosságra vagy egzisztenciális ellehetetlenítésre gondoljunk, Isten ments! Ne váljunk mi is a pásztori VMSZ-szé! Hanem a szerencsésebb esetekben arra, hogy egyszerűen hagyjuk dolgozni az embereket. Hogy például ne menjenek a telefonok a szerkesztőségi gyűlések előtt, amelyek hatására stábok mennek piszkálni bizonyos, a pártnak fontos ügyeket. Vagy hogy választások alkalmával ne x darab szervezet mögé bújva járja a tartományt a Pásztor & co. És itt erről, az alkalmazott módszerekről most egy vaskos tanulmányt írhatnánk…

Összegezve: a symposion vezértémájának a pásztori VMSZ visszanyesésének kellene lennie. Nem pusztítóan, hanem szelíden, bízva a résztvevők bölcs belátásában és jóindulatában. A pártnak (amely ellen az ismert történeti kockázatok miatt nem szabad helyet adnunk holmi jakobinus hévnek) mindössze arra kéne köteleznie magát, hogy végre valahára megtalálja a helyét a vajdasági magyar társadalomban, közösségben, hasznos s a maga módján nélkülözhetetlen munkával töltvén el azt az időt, amely számára megadatott.

Egyébiránt még annyit – s ez a gondolat egyebek mellett Lepeš Josipnál, valamint Losoncz Márk legutóbbi cikkében is felmerült –, hogy elsősorban a párttal szembeállók legalább egy részének kéne együttműködnie. Ez tartós, egyúttal nem új igény. Ha nagyon akarjuk, részben erre tett kísérletet annak idején a Magyar Mozgalom is. Ugyanakkor a politikai mezőn kívül még mindig vannak a párttal így vagy úgy, de nem egyező kisebb csoportok, intézmények meg egyének (most eltekintenék a példák sorolásától), amelyek egy másfajta vajdasági magyar világot igyekszenek képviselni. Sok múlik az ő munkájukon is. Például részt vehetnének egy Új Magyar Nemzeti Tanács fogantatásában.

VATAŠČIN Péter