A bőség zavarában

Meglehetős csend honol a nemrég lezárult kisérettségi kapcsán. A középiskolai besorolás e jegyzet írásakor még nem fejeződött be, tehát nem tudni pontosan, hol és hány osztályt sikerül betölteni, és hány képzési profil vagy foglalkozás marad csak szépen hangzó ígéret vagy biztatónak mondott választási lehetőség. Annyi bizonyos, hogy idén még a szokásosnál is jobban túlkalkulálták a férőhelyek számát.

Ez a magyar tannyelvű tagozatok esetében hatványozottan érvényes. A politikum által bőséggel adagolt sikerpropaganda ellenére, amely nagy hangon hirdette, milyen óriási lehetőségek nyílnak az itthoni anyanyelvű továbbtanulás előtt, és milyen gazdag és korszerű szakmák közül választhatnak a magyar nyolcadikosok, a kétségbevonhatatlan igazság az, hogy 800-zal több szabad helyre lehet jelentkezni, mint ahány diák van összesen (és ebből a számból még le sem vontuk a már eleve magyarországi középiskolába iratkozókat). E tényből egyenesen következik, hogy iratkozók hiányában rengeteg osztályt nem lehet majd megnyitni, sőt az ide jelentkező, de a tagozat megnyitásához kevés diákot végképp kényszerpályára kell terelni, meg az is, hogy szinte bármelyik szakra alacsony pontszámokkal is kényelmesen be lehet jutni. Ez nem meglepő, de eléggé lesújtó képet fest a valaha kiemelkedő színvonalú hazai magyar nyelvű oktatás megállíthatatlannak tűnő mélyrepüléséről.

Az MNT legutóbbi ülésén az egyik ellenzéki képviselő megpróbálta felhívni a figyelmet a férőhelyek és szakok túlkínálatának hátrányos következményeire, ám érvelése beleveszett a „hatalmi” többség keltette önelégült alapzajba.

Mire e sorok megjelennek, már olvasható lesz a középiskolai jelentkezések eredménye, sőt elvileg a be nem töltött férőhelyek listája is.

Kis falvak a rangsor élén

Minden bizonnyal izgalmas olvasmány lesz, mint ahogy az is elgondolkodtató adat, hogy a jelentősebb számban magyar nyelven oktató általános iskolák közül a záróvizsga pontszámai mindössze 4-5-ben érték el a soványka országos átlagot. Minden jel szerint a gunarasi iskola 12 diákja vezeti a rangsort, de a hagyományoknak megfelelően rajta van a kupuszinai iskola 10 diákja is. Az ún. „nagyobb” iskolák közül egyedül a szabadkai Majsai úti és a szenttamási Zmaj lépte át a „bűvös” határt, bár a magyar tannyelven tanulók aránya jó, ha eléri az 50%-ot mindkettőben, így azt sem lehet tudni, hogy a magyar diákok eredménye javított-e, vagy rontott az átlagon.

Nem tudni a valódi okát, de az MNT – bár kiemelt feladatául vállalta a magyar nyelvű oktatás kérdéskörét – egyáltalán nem kíséri figyelmemmel vagy csak elvétve tesz közzé adatokat a vajdasági magyar nyelvű oktatás eredményességéről. Különösen nem szélesebb, mondjuk országos összehasonlításban. Bár fennen hirdeti az itthoni továbbtanulás fontosságát, és sokat tesz a feltételek megteremtéséért (lásd: kollégiumi elhelyezés, ösztöndíjak, felkészítő és felzárkóztató képzések, pályairányító tájékoztatók, középiskolai szakok megnyitásának kieszközlése, infrastruktúra-fejlesztés stb.), arról sem vezet (vagy nem tesz közzé) nyilvántartást, hogy e kiváló lehetőségek helyett hány középiskolás és egyetemista fiatal választja inkább valamelyik anyaországi intézményt, vállalva inkább az ezzel járó gyakori határátkelés maceráját, valamint a majdani honosítás meglepetéseit.

Törékeny tudás, visszafogott érdeklődés

Azzal, hogy 1200 nyolcadikos részére 800-zal több helyet hagytak jóvá, a hazai magyar tannyelvű középiskolai tagozatok egyharmada mindenképp diák nélkül marad, de a magyarul oktató egyetemi karokon is a hallgatók hiányától tartanak.

Az újvidéki Magyar Tanszék például a közösségi média segítségével próbál iratkozókat toborozni. A motivációs videó szerint olyan jelentkezőket várnak, akik a bölcsészkar valamelyik más szakára (idegen nyelvek, történelem, pedagógiai, pszichológia stb.) jelentkeztek ugyan, de nem vették fel őket. A Tanszéken ugyanis van még hely állami költségen tanulók számára.

Ez az „utolsó lehetőség” ugyan sovány vigasz, de a gond országos. A diákok, illetve hallgatók hiánya szinte mindenütt érződik, és talán csak a legerősebb és leginkább vonzó szakmák, képzési profilok és egyetemi szakok tudják úgy-ahogy betölteni a tervezett helyeket. Hát még olyan jelöltekkel, akik a joggal elvárható kompetenciákkal is rendelkeznek!

Nem új keletű, de kétségkívül aggasztó körülmény, hogy a jövendő magyartanárok egy része kényszerből téved erre a pályára, mert máshova nem veszik fel, viszont akár félelmetes is lehet, hogy hasonló helyzet az orvostudományi karon vagy valamelyik mérnöki karon is előadódhat.

Az IT a menő, de ahhoz komoly tudás kell

A Vreme hetilap az egyetemi felvételik előzetes eredményeinek közzététele után szalagcímben hívta fel a figyelmet „középiskolásaink törékeny tudásszintjére”. A fővárosi orvostudományi karon idén egyetlen jelölt sem érte el a 100 felvételi pontot, és nem kevesebb, mint 50 Vuk-diplomás neve a vonal alá került. Annak ellenére, hogy a fővárosi egyetemi karokon 4500-zal többen jelentkeztek, mint ahány férőhelyet meghirdettek, a Bányászati ​​és Geológiai Karra például 360 helyre csak 128 hallgató szeretne beiratkozni. Tanári szakokra elégséges átlageredménnyel is simán be lehet jutni, mégis alig van jelentkező. Ugyanakkor az Elektrotechnikai Kar elektrotechnika és számítástechnika valamint szoftverfejlesztő mérnöki szakán 55 jelentkező elérte a maximális 100 pontot. Utóbbi szakon 96,4 volt a legalacsonyabb pontszám, amellyel felvételt lehetett nyerni.

Izgalmas kérdés lehet az is, hogy, mondjuk, az Újvidéki Egyetem műszaki karára, ahol szintén folyik hasonló jellegű, igen magas színvonalú képzés, és óriási a kereslet jól felkészült IT-szakemberek iránt (nem mellékesen tekintélyes bérezéssel), hány magyar középiskolásnak sikerül bejutnia. Mert bármennyire próbálja is a sajtó egy része elhitetni, a zengzetes nevű (a működtetőknek jól jövedelmező) helyi tanfolyamokon komoly programozói kompetenciákat nem lehet szerezni. A jelentősebb szoftverfejlesztő cégek még a legkiválóbb egyetemistákat is (rendes tanulmányaik mellett ösztöndíjasként) a vállalaton belül készítik fel éveken át a saját igényeiknek megfelelően.

BERETKA Ferenc