Belgrád, 2025. III. 15.

A diákok több mint tizenkét órán át az utcán voltak. Maguk köré vonzották a felnőtteket, a polgárokat, a tanáraikat, a szüleik és nagyszüleik generációját. A szerbiai fiatalok immár négy hónapja sugározzák magukból azt a vonzerőt, ami még a mogorva felnőttek számára is ellenállhatatlan: ugyanis vidámak, viccesek, felszabadultak, határozottak, kreatívak.

Nemcsak az ifjonti bájukkal, hanem a friss eszükkel is hódítanak. Miközben a különféle ünnepségeken a pártfunkcionáriusok és alárendeltjeik merev sorokban, feszesen, gondolattalan arccal és katonásan állnak sorfalat, ezek a fiatalok ugrálnak, táncolnak, „pumpálnak”, nevetnek, mosolyognak, és ha megkérdezik őket, komoly és okos véleményeket mondanak. A paroláik szellemesek, humorosak, nem pedig közhelyesek, üresek és hamisak, mint a tisztségviselőkéi.

Március 15-e a tavaszi eső ellenére mindenekelőtt egy vidám nap volt a belgrádi utcákon, és a megkérdezett felvonulóktól leggyakrabban a „szeretet” szót lehetett hallani. A Szerbia különböző városaiból és falvaiból összegyűlt fiatalok szeretettel, barátian, kollegiálisan üdvözölték egymást, és örültek egymásnak, sétáik – amelyek nem „menetelések” voltak – szabadságról tanúskodtak – belső szabadságról, amelyhez hozzá szeretnék rendelni a külső szabadságot is, mármint azt, hogy másmilyen, szabad, a kreativitásra lehetőséget adó, a besavanyodott és antiintellektuális pártszellemet mellőző társadalomban szeretnének élni.

Tehát nem olyan szolgaiságot, megalázkodást, dogmatikusságot és ürességet árasztó hangulatban, mint amilyet például a VMSZ vezetősége és tagsága áraszt magából. A Kispásztor mindig ugyanazt mondja, mindig ugyanazzal a befásult pókerarccal beszél, nincsenek ötletei, nincs humora, még az is felmerült bennem, hogy nincsenek gondolatai.

Ezeknek a fiataloknak vannak. Van elképzelésük egy szabad, nyitott társadalomról, amelyben mosoly és nevetés kívánkozik az arcokra, a nyelvét pedig arra használja az ember, hogy kifejezze magát, nem pedig arra, hogy szólamokat ismételgessen. Amelyben nem kell glédában állni vagy ülni, szabadon mozoghat, akár táncolhat („pumpálhat”) az ember, mindenki úgy öltözködik, ahogy akar, a magatartását pedig az erőszakmentesség elve szabályozza.

*

Csíkszentmihályi Mihály dolgozta ki a „flow” mentális állapotának elméletét. Ez olyan élményáramlat, amelyben az egyén rendkívül energikus, mégpedig abból kifolyólag, hogy úgy érzi, van feladata, célja, mely iránt elkötelezettséget érez. Élvezi azt, amit csinál, bátran szembesül a kihívásokkal, és már nem az „én”-tudat szűkössége vezérli, hanem az áramlás, a „flow”, melynek értelmessége eltölti, és már nem ő, nem az „én” a fontos, hanem a tevékenysége, a munkája. Ilyen flow-jellegű volt az egyetemisták tüntetése Belgrádban, mégpedig nem egyénenként, hanem közösségileg. A diákok energiája, lelkesedése átragadt a polgárokra is, az utcán nagyon sokan bekapcsolódtak az áramlásba, pont ezért volt a március 15-e Belgrádban ünnepi jellegű. Mivel rengetegen, a legszerényebb számítások szerint is több mint százezren – pontosabb azt mondani, hogy megszámlálhatatlanul sokan – voltak az utcákon és a tereken, a séta és felvonulás a fenségesség érzetét keltette. Ha Budapesten nem is, Belgrádban érezni lehetett a „feltámadott a tenger, a népek tengere”-élményt.

A diákok célja, mint ezt többen ki is fejezték, a tömeg „animálása”, energetizálása („pumpálj!”), a közösségi érzés megerősítése. Hogy végre érezze meg a szerb nép – és vele mi, a kisebbség is –, hogy szabad polgárok lehetnénk, van szavunk, lehet beleszólásunk abba, hogy milyen kormányzás alatt, hogyan akarunk élni. A szabadság felelősséggel is jár, ezt váltig hangsúlyozzák az egyetemisták, akik felelősségre vonják a kormányt és az intézmények vezetőit, ugyanakkor be is mutatják, hogy hogyan lehet felelősen megszervezni az ilyen óriási tüntetéseket. Hangsúlyozni érdemes, hogy ezek a fiatalok felelősségtudattal rendelkeznek, tőlük telhetően mindent megtettek azért – nemcsak most, Belgrádban –, hogy incidensek, erőszak nélkül menjenek végbe az akcióik. A provokációkat ezúttal is a „szendvicsemberek” és a „verőlegények”, Vučić bértüntetői, a kirendelt, lekenyerezett, nevetséges opportunisták okozták, akik többnyire azt sem tudták, miért vannak ott a számukra kijelölt, rendőrökkel és traktorokkal védett helyen, a Pionír-parkban.

*

Mint a parolákon is olvasható volt, a fiatalok ezt a rendszert, amelyben élünk, „velejéig rothadt”-nak tartják. Ha meguntuk volna a „korrupt” szót, nyugodtan használhatjuk ezt, hiszen az ország vezetői – beleértve a kisebbségi vezetőket is – hiteles erkölcsi tartást nem mutatnak fel. Az egyetemisták állampolgári és erkölcsi ébredést szorgalmaznak, komoly változásokat követelnek. Nem tudják (még) pontosabban meghatározni, hogy mit is akarnak, milyen elképzelésük van egy eljövendő társadalomról, de ez nem is az ő dolguk, hanem az „öregeké”, a tapasztalt és diplomás embereké, akik rendelkeznek olyan politikai tudással, hogy felvázolják egy jobb, demokratikus társadalom arculatát. A fiatalok azt üzenik, hogy „nem egy egyén az állam! mi vagyunk az állam”, tehát hogy közösen kellene kialakítani – az „önigazgatás” és a „népgyűlés” fogalmaitól se riadjuk vissza – egy igazságos, élhető, a korrupciót meg nem engedő, liberális, modern társadalom formációját. Amikor azt halljuk tőlük, hogy „vissza kell adni a népnek a szuverenitását”, akkor ezt értsük úgy, hogy nem a tűrés és a hallgatás a részünk, hanem a részvétel és a közreműködés.

  1. március 15-e Szerbiában a népgyűlés és a népszavazás napja volt, amikor szemmel láthatóan szerbiai polgárok százezrei szavaztak a változás mellett. Hogy ez a változás milyen legyen, és milyen módon történjen meg, annak már nem a diákok a megmondhatói, hanem a szabad felnőtt polgároknak kell kidolgozni ezt, amennyiben a diákok kinevelnek ilyen felnőtteket. Pontosan megérezték, hogy ez a feladat tavaly télen és idén tavasszal rájuk hárult. A tanáraikat, a szüleiket, a nagyszüleiket meghódították. Ha az idősebbek mindezek után is fásultak, lemondók és szervilisek maradnak, azon ők már nem tudnak segíteni. Megmutatták, hogy lehetséges másként gondolkodni, és tenni a jobb jövőért. Nem csupán tiltakozni, elégedetlenkedni, hanem szervezni, gondolkodni és cselekedni.

RADICS Viktória