A szokásoshoz képest tíz nap késedelemmel, kedden befejeződött a tanítás a nyolcadikosok számára. A végzős középiskolások már korábban túlestek ezen a sorsfordító napon. A többi osztály még két hétig koptatja az iskolapadokat és az otthoni digitális eszközök valamelyikét, már attól függően, hogy éppen A hét vagy B hét van-e. A csaknem másfél esztendeje tartó különleges helyzet különleges fogalmakat és megoldásokat hívott életre. Ilyen az A hét és a B hét is, ami azt jelenti, hogy a kombinált oktatási modell szerint egyik héten három napig (hétfőn, szerdán, pénteken) tantermi és két napig (kedden és csütörtökön) távoktatás van, majd ugyanez fordítva.

Szülő–diák vállvetve harcol

A tanév utolsó két hete általában az osztályzatokért folytatott „ádáz küzdelem” hajrája.

– Az ötös ma parancsoló cél, a tudásszerzés pedig térdre kényszerül a forma előtt – véli Maja M. Mihajlović iskolapszichológus.

Ahogy a gyermekek igényei és kötelezettségei növekedni kezdenek és bonyolultabbá válnak, sok szülő időhiány vagy a gyermek motivációjának hiánya miatt, de mindenkor a legmagasabb osztályzatra törekedve elkezd bejárni az iskolába, és megpróbálja a gyermeke helyett „teljesíteni a kötelességét”. A szakember szerint mindennek a hátterében nagyon veszélyes viszonyulás áll: az, hogy a gyerek legyen mindenáron elégedett és boldog, és soha ne kerüljön olyan helyzetbe, amikor kellemetlenül érzi magát.

A kellemetlenség egyik fő forrása pedig a teljesítménynek megfelelő, ám az elvártnál alacsonyabb osztályzat, ami ellen nemcsak állami intézkedésekkel, miniszteri utasításokkal, de foggal-körömmel is harcolni kell gyermeknek és szülőnek vállvetve. Egy jól felépített és összehangolt tanulói–szülői akcióval ugyanis akár jelentős „javulást” lehet elérni a bizonyítványba bekerülő érdemjegyek és átlagosztályzat terén, ami hatodik osztálytól értékes pontokat hoz a középiskolába iratkozáshoz. Így lazán el lehet „baltázni” a záróvizsgát, akkor is összejön annyi, hogy elérje a legtöbb magyar tannyelvű középiskola ponthatárát. Nem véletlen tehát, hogy ez idő tájt szokatlanul megnő az iskolába látogató szülők száma, járványhelyzetben pedig (ha korlátozzák a belépést) a tanárokhoz, igazgatókhoz érkező telefonhívásoké. A beszélgetések hangnemét, érzelmi és indulati hullámzásait hosszasan lehetne ecsetelni. Kimenetelük pedig többirányú. (Egy ilyen után alulírottat szirénázó mentőautó vitte a kamanci szívkórházba. Szerencsére még időben odaért vele.)

Közösségi készségek és impulzuskontroll nélkül

A tanévzárás „izgalmai”, az osztályzatokért folyó ádáz küzdelem, a ballagási ünnepségek engedélyezésének halogatása, nem utolsósorban pedig a kamaszok oltása körüli bizonytalanság mintha elhomályosította volna a kortársi erőszak eleddig egyik legsúlyosabb esetét, amely május legvégén a Temerin melletti Járekon történt. Mint a sajtó közölte, két nyolcadikos fiú hátborzongató szexuális cselekményre kényszerítette egyik „sajátos nevelési igényű” (értsd: fogyatékkal elő) hetedikes iskolatársát, amit különösebb gátlások nélkül videóra vettek, és terjeszteni kezdtek az interneten.

Az eset az elképesztő morális valóságrajzon túl még azzal is sokkolta az egyáltalán odafigyelő közvéleményt, hogy az elkövetők a megbánás legkisebb jelét sem mutatták.

A Nova portálnak nyilatkozó pszichológus szerint ezek a fejlődő személyiségek azért tagadják a bűnösségüket, mert lebecsülik az áldozatot. Valószínűleg olyan gyermekekről szól, akik a fogyatékkal élő társuk iránt eddig is agresszív magatartást tanúsítottak, így nem véletlenül választották célpontnak azt a fiút. Az ilyen jellegű nemi erőszak elkövetőit alacsony szociális érettség, hiányos impulzuskontroll és gyenge közösségi készség jellemzi.

Ugyanakkor újfent komoly kérdésként veti fel nemcsak az országban eluralkodott morális állapotokat, de azt is, hogy a Szerbiában idestova bő évtizede alkalmazott és rengeteget bírált inklúziós oktatási modell mennyire felel meg épp azoknak, akik számára „jobbító” szándékkal létrehozták. Mennyire tudja őket megvédeni a kiszolgáltatottságtól, biztosítani számukra a megfelelő élet-, oktatási és felzárkóztatási feltételeket, amelyek egyébként a korábban működtetett és minden tekintetben hozzájuk alkalmazott (mellesleg: tárgyi és szakmai szempontból kiválóan felkészült) speciális oktatási hálózat nyújtani tudott?

Szokássá válhat a rossz?

A kérdésre választ nem ad, a tényeken pedig mit sem enyhít, hogy Szerbiában korábban is történt részben hasonló eset. Akkor egy szintén nyolcadikos fiú, nem kényszerítéssel ugyan, de a másik fél határozott kérése ellenére videóra vette, ahogy a barátnője iskolából hazafelé menet egy félreeső helyen hasonló módon kedveskedik neki. A kényeztetett ifjú, miután barátnője aggályait azzal hárította el, hogy az aktus közben csupán egy sms-re „kellett” válaszolnia, az elkészült felvételt azonnal közszemlére tette.

A talán még jobb érzésű (vagy végképp divatjamúlt) emberek fejében azért motoszkál a kérdés: lehet ennél lejjebb csúszni erkölcsiekben, a másik megbecsülésében, emberiességben?

Mert óriási tragédia lenne, ha az ilyen magatartás megszokottá, következésképp megtűrté válna, ahogy utóbb minden rossz és korábban elképzelhetetlennek hitt egyéb dolog is azzá válik.

Nekem például direkt furcsa lesz majd, ha egyszer ismét arcmaszk nélkül lehet bemenni a boltba, pedig korábban csak kisstílű tolvajjelöltek hadonásztak eltakart arccal a pénztár előtt, a bevételt követelve. De nemcsak azért lesz furcsa, mert maszkot viselve napokig nem kellett borotválkozni, úgysem vette észre senki, hanem mert megszoktuk.

Ahogy egy-egy osztályzat, jutalom, elismerés, pozíció vagy más előny érdemtelen kiveszekedése vagy elvtelen adományozása, úgy a másik ember méltóságának, érzelmeinek, integritásának földbe döngölése is megszokássá válhat. És ez csak tyúklépésnyire van a még súlyosabb, akár végzetes cselekedetektől.

BERETKA Ferenc