Azt éppen nem mondhatnánk, hogy csak idő kérdése volt, de hogy végső ideje volt, az biztos.

Bár elég nagy a konkurencia, de kevés annyira kártékony politikusa van a szerbiai politikai színtérnek, mint amilyen Aleksandar Vulin, aki a múlt héten mondott le végre a nemzetbiztonsági-hírszerzési hivatal (Bezbedonosna informativna agencija – BIA) vezetői posztjáról, de még ezt is sikerült igazán visszatetsző módon megtennie.

„Aleksandar Vučić szerb államfő és Szerbia olyan fenyegetésekkel és zsarolásokkal szembesül, amelyeket csak az Osztrák–Magyar Monarchia 1914-es ultimátumához lehet hasonlítani. Azt akarják tőlünk, hogy ismerjük el Koszovó függetlenségét, hogy hagyjuk magára a boszniai Szerb Köztársaságot, és hogy az Oroszország elleni szankciók bevezetésével feladjuk nemzetünk és államunk szuverenitását” – mondta Vulin lemondásának indoklásában. Állított abban még egyéb sületlenségeket is, majd azzal zárta az egész bejelentést, hogy „áldozata csekély ahhoz a szentséghez viszonyítva, amelyet véd, de Vučić elnöknek köszönhetően alkalma van védelmezni a szerbeket és Szerbiát”.

Lehetnének ezek nemes és áldozatkészségről tanúskodó szavak is – amennyiben nem Vulintól származnának.

A fickó, aki az 1990-es évektől kezdődően jelen van a szerbiai belpolitikában, annak idején a karrierjét a Kommunista Szövetségben kezdte, amelybe éppen 1990-ben (!?!) lépett be. Nem sokkal később úgy érezte, hogy a saját útját a Slobodan Milošević neje, Mira Marković által vezetett Jugoszláv Egyesült Baloldalban (JUL – ha még emlékszik rá valaki) találhatja meg, majd a rezsim megdöntése után keresgélte a helyét néhány évig. Aztán 2010-ben eljött az ő ideje: az általa elnökölt, senki által sem jegyzett Szocialisták Mozgalma koalícióra lépett a Szerb Haladó Párttal, majd annak hatalomra kerülése után, 2012-ben azonnal kapott egy jó zsíros állást: ő lett a kormány Koszovó-ügyi megbízottja. Az utána következő években volt ő munkaügyi miniszter, védelmi miniszter és belügyminiszter is – miközben a tisztségek halmozásával folyamatosan halmozódtak a Vulint övező botrányok is. Ő az, aki nem tudott elszámolni a megrendelt és kifizetett, de soha fel nem szerelt koszovói köztéri megfigyelőrendszerrel, miközben éppen lakást vett a felesége kanadai nagynénijétől „kölcsönkapott” kétszázezer euróból… De hol vannak már ezek a kis csínyek ahhoz képest, hogy a miniszteri posztjain már Európa legnagyobb marihuánaültetvényének védelme, soha meg nem magyarázott, gyanús fegyvereladások, alvilági figurákkal való üzletelések, az orosz ellenzékiek lehallgatása, majd az így szerzett információk Oroszországnak történt átadása szegélyezte karrierjét…

Közben pedig be nem állt a szája. Ahol érte, ott rúgott bele a szomszédos országokba, olyannyira, hogy Horvátország már 2018-ban „nemkívánatos személlyé” minősítette a területén. De kijöttek belőle olyanok is, hogy „Vučićnak szerb világot kell teremtenie. Belgrádnak kell maga köré gyűjtenie minden szerbet, Szerbia elnökének pedig minden szerb elnökének kell lennie” – amitől Szarajevó is, Zágráb is nyilván hideglelést kapott… A balkáni térség államai már 2021-ben kérték a szerb államfőt, legyen szíves, és legalább határolódjon el Vulin kijelentéseitől – ami persze nem történt meg.

Amíg a Balkánon rugdosta mások szemébe a homokot, néhány rosszalló pillantáson és fejcsóváláson kívül nem történt semmi, amikor azonban még azután is rendszeresen vendégeskedett Vlagyimir Putyinnál, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát – ami miatt a nyugati világ szankciókat vezetett be Moszkvával szemben, miközben ezt Szerbia nem tette meg –, az már komoly aggályokat vetett fel Nyugaton. Szerbia az Európai Unió tagjelöltje, s mint ilyen, köteles lenne összehangolni külpolitikáját Brüsszellel. No, ezt nemcsak nem teszi, de egyes politikusai, mint amilyen Vulin is, szinte kérkedtek a bensőséges orosz kapcsolataikkal. Ez már az a szint, amikor nemcsak belepisil valaki a medencébe, de ezt a trambulinról teszi…

Végül Washington lépett, Vulint az idén júliusban szankciós listára helyezte, mondván, hogy „orosz érdekeket népszerűsít”, illetve kapcsolatban áll a szervezett bűnözéssel, kábítószer-kereskedelemmel, valamint visszaélve a pozíciójával védelmet biztosított egy ismert, nagypályás fegyvercsempésznek.

Szerbiában pedig nem történt semmi, Vulin maradt a nemzetbiztonsági-hírszerzési hivatal élén, noha ekkorra végképp világossá vált mindenkinek, aki képes elemi szintű gondolkodásra, hogy sürgősen meneszteni kellene, ha Belgrád bármit is akar a Nyugattól. Márpedig akar.

Aztán szeptemberben bekövetkezett a bajskai kolostornál történt támadás, amelyben többen életüket vesztették, a koszovói hatóságok pedig fényes bizonyítékokat szolgáltattak, hogy azt az akciót bizony Belgrádban tervezték, onnan pénzelték, és onnan származnak a fegyverek is. Szinte ordított az akcióról Aleksandar Vulin kézjegye. És ha ezt Szerbia szemérmesen nem is veszi tudomásul, azért a világ nem így működik. Ekkor már biztos volt, hogy Vulinnak buknia kell, annak ellenére is, hogy Vučić többször elmondta, nem fogja őt feláldozni.

Dehogynem.

Ahogyan azt Predrag Petrović, a Belgrádi Biztonságpolitikai Központ (BCBP) elemzője több helyen is elmondta: Vulin eddigi pozícióit kizárólag azért tölthette be, mert személyesen lojális Vučićhoz, illetve mert vélhetően Putyin szerbiai bizalmi embere. „Ezt hívják a politológusok maffiaállamnak. Azért, mert az államigazgatás arra emlékeztet, ahogyan a maffia irányítja saját szervezetét: hogy olyan emberekkel végezteti az állam vezetője a munkát, akik személyesen hozzá hűségesek.”

Az elemző szavait éppen Vulin támasztotta alá, habár vélhetően nem ez volt a szándéka. A Pink tévének azt mondta: „Vučić közölte velem, hogy tudom, mit követelnek tőlünk, milyen nyomásgyakorlásnak vagyunk kitéve, de rám bízza a döntést.”

Aki ebből nem ért, az simán hülye.

Ha Vulinnak lenne egy szemernyi lelkiismerete, a belgrádi iskolai tömeggyilkosság után mondott volna le, még májusban. De nincs.

Úgyhogy vélhetően találkozni fogunk még vele valami komoly pozícióban. Mert ahogyan Vučić a lemondás után közölte: előre örül a Vulinnal való jövőbeni együttműködésnek.

 KOCSÁNYOS Pálma