Két vajdasági származású személy is rangos elismerést vehetett át Budapesten a Művészetek Palotájában: Kontra Ferenc író, költő és dr. Kiss L. László csillagász is Prima Primissima díjat kapott. El tudják Önök, kedves Olvasók azt képzelni, hogy a Magyar Nemzeti Tanács által alapított tájékoztatási eszközök két zászlóshajója, a Magyar Szó napilap és a Pannon RTV honlapja nem azonnal közli ezt a hírt, hanem az egyik tizenkét, a másik pedig huszonkét órával később teszi közzé, és olyan címmel (Átadták a Prima Primissima Díjakat Budapesten), amelyből nem derül ki, hogy két vajdasági díjazott is van? És azt el tudja-e képzelni bárki is, hogy Kontra Ferenc könyvbemutatóját nem a szerbiai vagy magyarországi közpénzből finanszírozott kulturális intézményeink egyike szervezi meg, hanem a Családi Kör és a Klein House, mivel az említett a polgárok adójából működtetett intézmények egyike sem tette meg ezt az elmúlt nyolc év során…
Abban is biztos vagyok, hogy nincs olyan vajdasági magyar újságíró és szerkesztő, aki, ha engedik dolgozni, akkor címben ne emelte volna ki, hogy két vajdasági is megkapta a rangos elismerést. De akkor ki vagy kik azok, akik szerint ez a helyes út, így néz ki a közszolgálatiság, ez kell a vajdasági magyar olvasóknak? Kik ők, és miért teszik ezt? Úgy tűnik, a pozícióért és az átlagnál jóval jobb fizetésért hajlandók kicsúfolni a szakmát csak azért, hogy megfeleljenek vagy a saját maguk által létrehozott öncenzúrának, vagy az alapítóktól érkező utasításoknak.
Ahogy arra a kérdésre sincs válasz, hogy a választási kampány alatt a politikusok miért nem tartják be a törvényeket, miért gondolják úgy, hogy az oktatási intézmények tantermei kiváló kampányhelyszínek. És azt sem tudjuk, hogy mit szólnak ehhez a szülők, vajon azért hallgatnak, mert már nem is zavarja őket a törvénysértés, vagy már ott tartunk, hogy szólni sem mernek, mert féltik a saját és a családtagjaik munkahelyét.
És hogy érzik magukat azok az emberek, akik keresztény értékek mögé bújva népszerűsítik a Magyar Nemzet Tanács által egyhangúlag elfogadott médiastratégiát, amely szervezetek kizárásán alapszik, a gyakorlatban történő megvalósulását pedig nagyon szépen mutatja az író és a csillagász fenti példája.
Tényleg ilyen jövőt szánnak és képzelnek el azok a vajdasági szülők a gyerekeiknek, akik abban bíznak, hogy a csemetéjük nem fogja a sátorfáját, és nem az elvándorlást választja? Ez is a tétje a december 17-ei választásoknak, hogy a polgárok véleményt mondjanak az elmúlt időszak történéseiről, arról, amit ők a saját bőrükön tapasztaltak. És ne feledjék: a passzivitás és az érdektelenség a jövő alakításának legnagyobb ellensége.
TŐKE János
