A figyelem középpontjában

Az elmúlt hetekben az oktatási témák népes sorában szokatlan módon az iskolaigazgatók kerültek a figyelem középpontjába. Azért érzem szokatlannak a dolgot, mert bár párját ritkító tapasztalataim vannak e kontroverziáktól sem mentes pályán, mindig úgy éreztem, hogy az intézményvezetőkre főképp akkor figyel oda a közvélemény, ha valami baj van az iskola körül, ami lehet valóban általános érvényű is, de gyakrabban szubjektív probléma. Nem véletlenül: egy-egy átlagos nagyságú iskolába kb. 500 gyerek jár (hozzájuk kétszer annyi szülő tartozik), és bármelyiküket ér(he)ti valamilyen vélt vagy valós sérelem,

és van emellett kb. 50–60 alkalmazott a maga megannyi emberi, családi, egzisztenciális gondjával.

A fentiek jelentős hányada az igazgatói irodában is lecsapódik.

És eddig még szó sem esett az államról, az iskolaigazgatók mindenható munkáltatójáról (de főképp az állam „földi helytartóiról”), akik őket tartják sakkban gyakorta ellentmondó elvárásaikkal meg a „felmentésük” (értsd: lapátra tevésük) folyamatos emlegetésével.

Most viszont sikerült komoly szakmai kérdésekben is maguk felé fordítani a köz figyelmét.

 Szigorítani az osztályozáson

A sajtó a minap hírül adta, hogy a Szerbiai Iskolaigazgatók Egyesülete javaslattal fordult a minisztériumhoz, mert sürgős megoldást kellene találni a közoktatás normális működését leginkább veszélyeztető két problémára.

Az egyik az osztályzás jelenlegi rendjének, elsősorban pedig az átmenő jegy (az elégséges) lezárásának szigorítására vonatkozik.

Mint ismeretes, a mostani szabályok szerint átmenő osztályzat jár, ha a kapott jegyek átlaga eléri az 1,50-et, ami akár hét darab egyes mellett egyetlen ötössel teljesíthető. Ad absurdum, ebben az esetben év végi osztályzatnak akár a kitűnő is lezárható, mivel nem magasabb a „legmagasabb beírt osztályzatnál”. Ez ugyanis a végleges érdemjegy felső határa.

Nem kell szakértőnek lenni, hogy világosan lássuk az ilyen szabályozás értelmetlenségét.

A testület ajánlata (1,5 helyett az elégséges alsó határa 1,75 legyen) annyit kozmetikáz a dolgon, hogy egy ötössel hét helyett „csak” négy egyest lehet elégségesre vagy éppen kitűnőre „felhozni”.

Az igazgatói grémium e szigorítástól az oktatás minőségének és hatékonyságának javulását reméli. Ezzel együtt a diákokat és szülőket érintő lehetséges „sérelmek” esélyét is növeli.

 Nyugdíjasokkal és egyetemistákkal

A testület egyidejűleg drámai hangon hívta fel a figyelmet, hogy egyes tantárgyakból, különösen matematikából, fizikából, kémiából, informatikából és német nyelvből olyan óriási a tanárhiány, hogy néhol komoly fennakadásokat okoz az oktatásban.

Számos iskolában akár 10 sőt 15 éve nincs (elég) megfelelő képesítésű matematikatanár, és szerencsés körülménynek számít, ha „örök” abszolvens, matematikához „értő” tanító, netán főiskolát végzett szakmérnök, betegség esetén bárki megtartja az órákat.

Bár ezek a gondok az ösztöndíjpolitika és az oktatásirányítás évtizedekre visszanyúló érdektelenségének következményei, mára olyan idült problémává nőttek, amely kényszermegoldást követel.

Az igazgatói testület azt javasolja, hogy a hiányzó munkahelyeket nyugdíjból visszahívott tanárokkal és (pl. kötelező szakmai gyakorlatra kirendelt) egyetemistákkal töltsék fel, továbbá tegyék lehetővé, hogy a rokon szakokon végzett (vagy valameddig oda járt!), és akár több éve határozott idővel dolgozó „nem szakos” tanárok valamilyen gyorstalpaló képzésen „megfelelő” oklevelet kapjanak.

Pillanatnyi tűzoltásnak talán még elmegy bármelyik megoldás, de a minőségi és hatékony oktatás jelenlegi aggasztó helyzetén belátható időn belül nem tud javítani. Sőt, további abszurd és nehezen kezelhető helyzeteket szül.

Tiltunk és támogatunk

Végül, de nem utolsósorban a Magyar Nemzeti Tanács újonnan megválasztott elnöke is fontosnak tálalta, hogy megszólítsa a Tanács által „előzetesen véleményezett” iskolaigazgatókat.

Napilapunk, a Szabad Magyar Szó főcímben közölte, hogy Fremond Árpád kiadta az ordrét: „Az igazgatók ne engedjék be a magyarországi iskolák képviselőit az iskoláikba” diákokat toborozni!

Az MNT ugyanis „arra próbálja rávenni” a jövendő középiskolásokat és egyetemistákat, hogy itthon tanuljanak tovább.

A felszólítás mögött a „vajdmagyar” politikában ugyan agyonismételt, de kellően le is járatott politikai szlogen, a „szülőföldön maradás és boldogulás”, valamint egy nehezen kimondott felismerés bújik meg, miszerint a hazai intézmények „sokkal színvonalasabb oktatást kínálnak fel, mint például a kisebb középiskolák a határ menti övezetben Magyarországon”.

Ez utóbbival nehéz vitázni, bár a krónikus tanárhiány nálunk is előbb-utóbb éreztetni fogja a hatását. Csak az nem elég érthető számomra, hogy miért épp a hazai iskoláktól (és vezetőiktől) vár megoldást erre a problémára.

BERETKA Ferenc